2008. szeptember 30., kedd
Újra és újra lenyűgöz az Emlékpark, még az egyre dráguló jegyárak sem veszik el kedvünket attól, hogy évente egyszer felkerekedjünk és családi kirándulást tegyünk Ópusztaszerre. A gyerekek is teljesen lázba jönnek, mindig mást és mást fedeznek fel ők is a szerteágazó látnivalókból. Hol a régi olajszagú padlójú iskola, hol a szélmalom, hol a lovasbemutató emléke kerül sűrűbben megemlítésre.
A baglyok bűvöletében...
Nyáron terveztünk menni, de elmaradt a kirándulás, majd hirtelen elhatározástól vezérelve most vasárnap nekiindultunk. A helyszínen értesültünk arról, hogy épp előző nap volt egy nagyszabású rendezvény: a szüret, kiegészítve kézműves bemutatókkal. Először sajnáltam, de aztán mégis úgy tűnt, jobb ez a kicsit nyugisabb nap, hogy nem lépnek egymás sarkára a látogatók.
Eddig mindig nyáron mentünk, most viszont megcsodálhattuk a pusztaszeri őszt is, aranyló falevelekkel, az allé hársfáiról lepotyogó fekete magocskákat, melyek azóta a fiam hadseregének legújabb katonáivá avanzsáltak.
Ráadásul szerencsénk volt, mert aznap ingyen tekinthettük meg az alap-látnivalókat.
Az állandó kiállítások közül a Rotundában elsőként természetesen a Feszty-körkép került sorra, aztán kedvenc Promenádjaink: a nagyvárosi és a kisvárosi korzó, melyek a XIX. század végének hangulatát elevenítik fel. Korhű öltözékek, melyek már ránézésre elárulják viselőjük társadalmi helyzetét.
Megannyi elkapott pillanatkép: térdnadrágos, fűzős cipőjű úrifiú ragad nyakon egy rongyokba bugyolált lábú fiúcskát.
Féllábú harmonikás kínál utcai szórakozást, cifra szoknyás cigányasszony, lábán gyékénypapuccsal, karjában kisgyermekkel kéregetésre tartja tenyerét.
Tengerészruhás iskolásfiú hajol inni a falikúthoz.
Görnyedő cipőpucoló igyekszik fényesre suvickolni az újságot olvasó úr lábbelijét.
Sajnos pékmester nincs a boltosok között, ezért a sok rövidáruüzlet, kalapbolt, hentes, műköves, csipkeárus közül a piaci jelenetre esett a választásom.
A Panoptikum világa is folyton rabul ejt: ásatásba derékig belemerülő régész, kezében a (szegvári) Sarlós Istent formázó agyagszobor.
A Vérszerződés jelenete élethű ábrázolásban: izzadó karon duzzadó erek, hét elszánt férfitekintet. Közbül késével a soron következő, karján a lecsorgó vérrel.
A Királycsarnok alakjai közül kedvencem Kun László, lányom a kukucskáló -még karcsú derekú- Beatrixot szemléli hosszasan, a fiam meg Mátyást üdvözli ismerősként, kinek jobbjáról figyel címerállata, az éjfekete tollazatú holló.
Az időszaki kiállításoknál is hosszasan időztünk:
A „Vándor székely” (Bálinth Zoltán) Székelyföld szülötte, az ottani régiségeket gyűjti össze. Megárvult gyerekként a szomszédos cipészmester vette gyámság alá. Kitanulván az asztalos szakmát, elvégzi a néprajz-népművészet szakot. Alig húszévesként Árkoson tájmúzeumot hoz létre, kenyérkeresetként pedig a helyi unitárius templom harangozója.
Tárlóiban tulipános láda, szövőszék, borotvatartó, csőrös gyereketető, orosz fronton használt harmonika.
A lányom képzeletben máris megtölti a majdani ládáját hímzett törülközőkkel, konyharuhákkal, hálóruhával, ágyneművel.
A fiam örömmel fedezi fel az üllőt, melyet már ismer apja szerszámai közül.
Nekem nagylelkűen a lisztmérő edényt, tálakat, köcsögöket és szakajtót ajánlgatják.
Miután megtörtént a lehetséges legtöbb beazonosítás az otthon fellelhető eszközökkel, átérünk a "rovott múltúak" termébe: a falon garázdaság, lopás, rablógyilkosság bűneivel terheltek fényképe lóg (a mai időkben a személyiségi jogok talán tiltanák is az ilyet közzétenni).
A fiam felolvastat néhányat belőle, de a „rosszarcú bácsiktól” inkább a fegyverek felé invitál. A derest csak messziről nézzük meg. Hát persze! A Ludas Matyiból ismerős…
„Rózsa Sándor beállott katonának…”
A kemény tekintetű, híres betyárkirály képe a főhelyen lóg a falon. Rózsa Sándorról állítólag eddig még sehol sem rendeztek kiállítást, ez nyitja tehát a sort, hogy az alföldi pásztorok világa bemutatásával idézze fel életét.
A sok kiállított tárgy: suba, fokos, bogrács, sótartó között megtalálható többek között Rózsa Sándor pisztolya is, egy ún. „disznóláb pisztoly”, melynek két csöve van csakúgy, mint a disznónak páros ujjai. „Itt a kezem, nem disznóláb!” – a naponta használt szólás így talán érthetővé válik. Kuriózumnak számít még a betyárvezér gazdagon díszített dohányzacskója, amit itt szintén megtekinthet az érdeklődő.
„Foglalkozása itt abból állott, hogy az öregekre és asszonyokra hagyott rác falvakból éjszakánkint a marhákat elraboltatta, melyeket tőle táborunkban előre meghatározott árban átvettek.”
(O'SVÁTH Pál: Közbiztonságunk múltja és pandúrkorom emlékei (a régi magyar élet feltüntetésével), Budapest. 1905.)
dr. Kun Péter képkiállítása
A korombeli keletkutató és fotóművész igényes és egyedülálló képein keresztül tehetünk bepillantást a ma is élő sztyeppei nomád népek csodálatos világába.
Kutatása a kazah népre fókuszál, azok lovaskultúrájáról egy korábban megjelent könyvében a Szelek szárnyán-ban ír.
„A nomád kazakok napjainkig megőrizték ősi életmódjukat, illetve a magyarsággal való rokonság tudatát. Számos hasonlóság fedezhető fel a magyar és a kazak kultúra között, néprajzuk tanulmányozásával jobban megérthetjük, elképzelhetjük a honfoglaló magyarság ránk hagyott emlékeit. Magukhoz legközelebb az alföldi kunokat tartják, akik Kötöny kánjuk vezetésével a 13. században telepedtek meg a Kárpát-medencében. A hazánkban új otthonra lelt kunok által a kazak és a magyar kultúra még szorosabban kapcsolódik össze.”
Örömmel üdvözöltem volt főiskolai tanárom, Dr. Szegfű László, „Magyar Jelképek és Történelem” című kiállítását.
A 46 képből álló táblakép-sorozat segítségével egy kicsit felidézhettem a heraldikából tanultakat.
Különlegessége, hogy az első olyan kiállítás, amely a címertant hívja segítségül egy ország, egy nép múltjának, értékeinek bemutatásához.
A kiállított színes anyag az államalapítástól napjainkig tekinti át Magyarország állami, családi, uralkodói és városi-regionális címereit.
„Mindenki számára látványosan ábrázolja azt az ezeréves közép-európai kulturális és civilizációs szerepet, amely Magyarországot tette a Nyugat felől érkező újabb és újabb művelődési, politikai jellemzők keleti végvárává és közvetítőjévé. Az alkotó szándéka, hogy a kiállítás nézőjét ráébressze kulturális öröksége értékére és az érte viselt - másokkal meg nem osztható - felelősségére.”
És persze ne hagyjam ki Nyers Csabát, aki több mint 30 éve foglalkozik ősi magyar ételek készítésével, valamint hun-szkíta leletanyagok rekonstruálásával.
Biztos sokan hallottatok már hun üstben főtt gabonafőztjeiről, a szerencsések talán már meg is ízlelték. Az itteni kiállításon remek munkáit csodálhattuk meg: tarsolyok, tarsolylemezek, veretes övek, ötvösmunkák.
A szabadtéri látnivalókkal több óra is eltölthető anélkül, hogy éreznénk az idő múlását.
A papírmerítő előttA Skanzen világa is mindig tartogat újabb és újabb felfedezni valókat.
Milyen volt egy tanyasi iskola? Katedrával, számolólécekkel, élet- és ásványtani szemléltetőeszközökkel, józan életet propagáló plakátjaival enged bepillantást az akkori életbe.
Kedvenceink közé tartozik a szélmalom...
a pék háza:
A lovasbemutató után a baglyos játszótéren zárjuk a kört.
És hol a vége? Nincsen vége, csupán itt marad abba, hogy legközelebb folytassuk...
A dőlt betűvel írt, macskakörömbe tett szövegek szó szerinti közlések.
Bejegyzések
