1.
Általában szeretem
magam beosztani a dolgaimat, az
időmet. Nem vágyom olyan munkahelyre, ahol egyéb jellegű dolgokról is társalogni kell, a team-munka sem az én műfajom. Nagyszerűen el vagyok egy adott feladattal, egy laptoppal, egy nagy asztallal, sok-sok könyvvel.
A halálom ha valaki hívatlanul beállít és megzavar valami fontos dologban.
Paradox módon viszont mégsem vagyok nyugalomban, csendben meg végképp nem, hisz 4 gyerek ugrál a fejemen, vagy kellek neki valamiért, de ez más.
Mivel többnyire egyedül vagyok Velük egész nap, leginkább hajnalban tudok elmélyülősebb dolgot végezni, illetve rövid, nem túl mély dolgokat napközben elcsípve.
Nem szeretem, ha borulnak a dolgok és nem tudom elvégezni, amit elterveztem, olyankor nyomaszt az adósság. Ugyanakkor rugalmas vagyok, könnyen feltalálom magam olyan helyzetekben, amikor valamiért új megoldást kell találni. De ezt átmenetinek tekintem, arra az adott esetre. Hacsak nem nyeri meg annyira tetszésemet, hogy változtassak miatta.
2.
Maximalista vagyok (vagyis magasak az elvárásaim magammal szemben, látom a hibáimat, hiányosságaimat) és általában teljes mértékben kitöltöm a napjaimat. Ha véletlenül van egy szabad percem, belekezdek valamibe. Nem szoktam üresjáratozni, habár néha nem ártana (de hát erős Nyilas vagyok).
Ha megyünk valahova, könyv mindig van nálam, több is, meg jegyzetfüzet, toll, néhány újság. Ha hosszabb időre megyek el valahova, akkor egy külön táska a „dolgaimnak” (a ruhákon és egyebeken kívül), plusz a válltáska. Mindig bebiztosítok több dolgot is arra az esetre, ha valahol várakozni kell.
Ha több napos utazás esedékes, akkor laptop és cd-lejátszó is van nálam, az aktuális anyagokkal, tehát ilyenkor nem egy, hanem két táska van a „dolgaimnak”…
(Most ugrott be, hogy miért is csodálkozok, ha a gyerekek is folyton csomagolnak táskákba és hozzák mindig a „dolgaikat” ? Ha keresek valamit, legyen az fakanál, habverő vagy szemüvegtörlő,papucs, zsírkréta, jó esély van rá, hogy azért nem találom, mert becsomagolták valahova…lehet, hogy ezt látják valakitől?)
3.
Az Ájurvédában
Váta típus vagyok: fázós vagyok, nyáron is plusz takaróval alszom. Nem szeretem a bezártságot, a becsukott ablakokat, a levegő, a könnyed légáramlat fontos számomra…
Fényérzékeny a szemem, könnyezik a napfényben. Nem bírom az éhezést, többször eszek keveset.
4.
Sokáig nem bírok egy helyen lenni, kivéve a bázist, az otthont. A hosszú-hosszú beszélgetések nem az én műfajom, nálam max. 2 óra. Utána valamiért lefáradok, meg úgy érzem kicsúsztam az időből a többi dolgommal.
5.
Ruházkodásban teljesen két irányzat jellemez: az egyik a klasszikusan elegáns nőies stílus, például ha meg kell jelenni valahol, a másik pedig egy kicsit múlt századi provence-i-farm virágos szoknyás, kardigános ruházata.
6.
Énekhangom, zenei és képzőművészeti tehetségem megközelítőleg: nulla.
7.
Közel egy éve írom ezt a blogot. Néhányan már biztosan tudják, hogy a
bhakti jóga útját igyekszem járni.
Nem sokszor írtam erről a témáról, mert elsősorban ez egy gasztro-blog, másrészt nem biztos, hogy mindenkit érdekel. Ennél a bejegyzésnél viszont írnék erről egy kicsit.
Fotó: StockA
bhakti jóga nemcsak a jóga ászanákat jelenti, vagyis nem pusztán és elsősorban fizikai testgyakorlat (mint ahogy eredetileg a „sima” jóga sem), hanem lelki és szellemi háttere is van. Számomra hozzátartozik a vaisnava, óind kultúra tanulmányozása és az önvaló megismerésére való törekvés is.
Az istenszeretet felélesztésének a folyamatára helyezi a hangsúlyt. Olyan szemléletmódban élni az életet, amely ezekre az értékekre összpontosít.
A bhakti jóga a
táplálkozási vonatkozások terén javasolja bizonyos ételek előnyben részesítését illetve kerülését, mert minden étel fogyasztása a három kötőerő egyikét erősíti (jóság, szenvedély, tudatlanság).
(Én nem emiatt lettem vegetáriánus, már évekkel korábban az voltam, mikor ezzel az eszmeiséggel megismerkedtem).
Bizonyított dolog, hogy a táplálkozás befolyással van a sejtek minőségére és a génállományra is. Az utódlás szempontjából ezért is fontos a táplálkozásunk milyensége.
A bhakti jóga
lelki vonatkozásban fontosnak tartja azon tulajdonságok erősítését önmagunkban, melyek fejlődésünk szempontjából kedvezőek. A harag, düh, kapzsiság, irigység lehúzó hatású, ezek helyett az odafigyelést, a tisztaságot, az állhatatosságot, lemondást stb. érdemes erősíteni.
Szellemi téren pedig javallott tanulmányozni azokat a Szentírásokat, amelyek a világ, a teremtés, az erkölcs, a törvény, a rend alapelveit tárják fel. Noha filozófiai megközelítésben tálalják ezeket, de a mindennapi életre is gyakorlati útmutatással szolgálnak.
Az
anyagi világban, ahogy a neve is jelzi az anyag van középpontban. Azonban az anyag nem örök, hanem elpusztul, vagyis inkább átalakul egy számunkra már nem vagy nehezen érzékelhető más dologgá.
Ha ragaszkodunk hozzá, akkor folyamatosan csalódnunk kell, vagy a megszűnésekor érzünk űrt, vagy már jóval előtte az elveszítésétől való rettegésben éljük napjainkat.
Ha az anyagi javak gyarapítása a fő célunk, akkor bekerülünk egy olyan bűvkörbe, ahol ezek megszerzése és az ehhez szükséges pénz előteremtése tölti ki az életünket. Ez táplálja azt az illúziót, hogy van valamink, amitől értékesebbnek véljük magukat. A ragyogás és csillogás mágnesként vonz, érezzük a birtoklás örömét, de amint magunkénak tudjuk az áhított dolgot, máris megindul egy újabb igény arra, hogy még mink lehetne.
Érzünk egyfajta szomjúságot, ami folytonos keresésre sarkall, de ha például tengervizet iszunk édesvíz helyett, nemhogy nem csillapodik a szomjunk, hanem egyenesen belepusztulunk.
Mindannyian keresünk valamit, csak nem tudunk róla. Keresünk valamiféle
felsőbbrendű ízt, ami betölti ezt a sóvárgást.
Persze nem lemondottként, aszkétaként kell mindenkinek élnie, hanem annak tudatában lenni, hogy mire fordítjuk életünk értékes perceit: valami olyasmire, ami úgyis itt marad távozásunk után, de az is lehet hogy már hamarabb, még életünkben elvész. Élhetünk viszont úgy is, hogy igyekszünk későbbre is gondolni, arra, hogy tetteinkkel, cselekedeteinkkel, gondolatainkkal mit halmozunk fel.
Sokszor úgy vélekedünk, hogy megtörtént egy bizonyos kellemetlen, negatív dolog, de spongyát rá, felejtsük el. Ez viszont nem ilyen egyszerű. Még ha egy egyszerű megbántás volt is a dolog, igen ritka esetben marad nyom nélkül a másikban, még ha megbocsát is.
Ez más dolgokban is így működik.Az arcvonások is tükrözik egy idő után a másik jellemét. Megmutatja, hogy miként él, gondolkodik, érez, mit halmozott fel érzelmileg önmagában. Keserű ránc van rajta, vagy irigy, hamiskás tekintete van, vagy pedig egy depressziós ember áll előttünk?
Ugyanígy a tetteinknek is van/lesz visszahatása, előbb vagy utóbb.
A másik lényeges dolog, hogy életünk fordulópontjait, tragédiáit hogyan, miként éljük meg? Legyen az egy szeretett személy elvesztése, súlyos betegség, vagyoni károsodás, munkahely elvesztése, lelki mélypont.
Vannak emberek, akik súlyos betegségen mennek keresztül és mégis szinte újjászületve jönnek ki belőle, tele tervekkel, életkedvvel, energiával. A másik ember pedig már abba belerokkan, hogy nyugdíjas lett és nem tud mit kezdeni további életével, a mindennapjaival. Már attól retteg, ha valamit egyedül kell elintéznie.
A test folyton változik, fokozatosan elhasználódik, egy idő után nyűtt ruhaként emlékeztet valami korábbi állapotra és még az orvosok, a klinikai műszerek sem tudják időtlen időkig életben tartani. Mert van valami, ami fölött nincs hatalmunk.
A védikus írások szerint meztelenül születünk és ugyanígy halunk is meg. Nem tudjuk magunkkal vinni a busás bankszámlánkat, sem a pazar öltözéket, de még a szeretett személyeket sem.
Halálunk pillanatában valójában egyedül vagyunk, még ha sokan állnak is körülöttünk.
Kinek küldöm tovább?KataKatakonyhaHangaOttisValiIrcsiJucyKsatriya
Már érik a sárgabarack!
Bejegyzések
