Kalendárium - Augusztus - Kisasszony hava – Nyárutó – Új kenyér hava

2010. augusztus 30., hétfő

A reggeli hőség tikkasztóan fojtogatja torkom, a forróság bőrszerű leplet fon körém. A levegő függőleges nyalábokba sűrűsödve vibrál, messziről víztócsának látszó délibábok incselkednek.

Eltűntek a pár hete még csurig teli vizesárkok; a szakadó esőtől egykor széjjelázott talaj immár kopogósra száradt. Csupán túlázott növények kórói, ottfeledett homokzsákok és tragédiába torkollt emberi sorsok emlékeztetnek arra, hogy a természet elszabaduló indulatai akár győzhetnek is felettünk.



Egy láthatatlan kéz mintha jótékony fátylat borítana most ezekre, mintha enyhítő feledéssel orvosolni kívánná a rossz emlékeket.

Érzem, hogy a ruhám szoros hálóként körém tekeredve fullasztóan melegít. Lassú léptekkel haladok a kis ösvényen, a bokrok két oldalról terelnek. Ha nem tudnám merre tovább, akkor is a helyes irányba vezetnének.

A templom a fák tövébe rejtezkedik, tetejét messzire hirdeti a csakra.

Ahogy belépek, szinte mellbevág a falak hűvöse. Magától értetődően ajánlom hódolatom a láthatóvá tett láthatatlannak, kinek nevét hol gondolatban, hol hangosan milliószor suttogtam vagy vibráltam már.

A napfény megcsillan a fuvolán, elönt a kékesfekete ragyogás bűvölete.
A padló hűvöse megborzongat, végigkúszik a hátamon, a ruhám most már puha öleléssel simul körém.
Nincs itt senki és mégis élettel teli minden.

Lélegzetem visszafojtva várom, mintha mozdulna valami, s szólna hozzám, valamiféle felelet gyanánt, ezerszer elrebegett kéréseimre.

Folytatás: itt


Csicseriborsóleves uborkával

2010. augusztus 26., csütörtök

Hozzávalók:

25 dkg csicseriborsó
1 fej hagyma
1 teáskanál só
1 kávéskanál kurkuma
késhegynyi őrölt bors
2-3 koriander levél
fél citrom leve
1 uborka
1 paradicsom



Elkészítése:

Egy éjszakára beáztatom a csicseriborsót. Másnap puhára főzöm a megtisztított, de egészben hagyott hagymával együtt.
A csicseriborsó lassan puhul meg, tehát főzésénél legyünk türelmesek.

Főzés közben hozzáadom a kurkumát, a borsót és a sót. Mikor megpuhult, eltávolítom a hagymát és botmixerrel pürésítem. Belefacsarom a citromot és hozzáadom a korianderleveleket.
Az uborkát hosszúkás hasábokra vágom, a paradicsomot pedig kockára. Tálaláskor a kiszedett leveshez a tányérba adagolom.

A leves behűtve még finomabb!

Kerti séta augusztusban

2010. augusztus 21., szombat

Némi ízelítő a kert terményeiből, közeledve a nyár végéhez...


Sárgarépa


Petrezselyem


Paradicsom


Zöldbab


Új-zélandi spenót


Tök

Az előző évekhez viszonyítva gyengébb a termés. Ami jól termett, az a sárgarépa, spenót és mostanra a zöldbab is beindult.

Sárgadinnye-krémleves

2010. augusztus 17., kedd

A sárgadinnye szerintem csak jó lehet, bármilyen formában. Ez a leves, édes, selymes és kellemesen fűszeres.


Hozzávalók:

1 közepes nagyságú sárgadinnye
4 evőkanál barna cukor
1 rúd fahéj
1/4 rúd vanília
2,5 dl zabtejszín
fél citrom leve




Elkészítése:

A sárgadinnyét félbevágjuk, magjait kikaparjuk, húsát apró darabokra vágjuk.
Kb. kétszeres mennyiségű vízzel felöntjük, beletesszük a cukrot, a fűszereket és felforraljuk.
Mikor a dinnyehús megpuhult, eltávolítjuk a fűszereket, majd hozzáadjuk a zabtejszínt és még egyet forralunk rajta. Tálalás előtt hozzáadjuk a frissen facsart citromlevet.

Kifőztük 6.

2010. augusztus 9., hétfő

Hihetetlen, de ez már a nyár utolsó hónapja, az újságnak pedig ez a 6. száma!

Az idei nyár igencsak rendhagyó volt minden tekintetben, az első felét az esőzések uralták, a gyümölcsök és a zöldségek sem úgy és akkor értek, mint máskor.




Az újság ezen számában többek között frissítő étel- és italreceptek, szezonális alapanyagokból készült ételek, kelt tészták szerepelnek.

Ha valaki a Lét-tudatos konyha receptjeit keresi, akkor az én kínálatomban zabtejszínes sárgadinnye-krémleves és csicseriborsó-leves uborkával található.

A magazin letölthető: itt


Aratás után avagy a búza útja...

2010. augusztus 6., péntek


A múltkori bejegyzésben említettem, hogy egy Balástya környéki tanyáról vásároltunk búzát. Jelen voltunk, mikor egy kézi tekerős gép segítségével szelelték.
A képeken ez a folyamat látható.






Végül az alul kifolyó gabona zsákokba került.

Konyha és természetes életmód

Sokakban él nosztalgia és vágy a régi parasztkonyhák és bútorok iránt. Én bizonyos dolgokat átveszek illetve ha tehetném, átmentenék, de nem mindent. A régi bútorok zöme számomra kényelmetlen, nem szívesen aludnék régi típusú faágyban, vaskos dunyhákkal, illetve azokon a régi székeken sem kényelmes számomra az ülés. Nem tetszenek a hímzett, mondásokkal kivarrt falvédők sem, a vastag és merev takarókat pedig fojtogatónak érzem.

A régi konyhai edények viszont nagyon vonzanak, a zománcozott lábasok, bögrék, mázas kancsók, szűrők, kenyérdagasztáshoz a fateknő...



Régóta álmodozok egy kemencéről, de lehet hogy inkább csikótűzhelyt választanék. Az alsó részében fémtepsikben sülne a kelt tészta vagy sütemény, a platnin pedig főne az étel...
Tetszenek a régi tárolók, a hagymaszárító, a kamrában lévő fapolcok.




Igaz, hogy sok minden hasonlatos a jelenlegi felszerelésemhez, de még mindig soknak találom az itt lévő környezetidegen terméket, ami valahogy idekerült: kaptam vagy annak idején meggondolatlanul vettük.

Jó lenne minél kevesebb árut vásárolni, tartósabb (vagy legalábbis javítható!) használati tárgyakkal körülvéve élni, s főként minél kevesebb szolgáltatót fizetni.

Időnként fellángol bennem a vágy, hogy tovább nyesegessem ezeket a dolgokat, de a meglévőből nehezebb lefaragni, mint eleve el sem kezdeni dolgokat.
Tervem az, hogy még tovább csökkentsem a felesleges háztartási gépeket, a műanyag tárolóedényeket és minél kevesebb csomagolással vásároljak.
Már eddig is arra törekedtem, hogy minél kevésbé feldolgozott árut, élelmiszert vegyek, de a jelenlegit még mindig soknak érzem.

Idén ismét vettünk gabonát, a képen látható biobúza egy Balástya környéki tanyán termett. Jelen voltunk, mikor szelelték és zsákolták.


A biogazdálkodó


Fotók és beszámoló a következő bejegyzésben.

Az első két kép Pusztaszeren készült....

Related Posts with Thumbnails
 
Lét-tudatos konyha - by Templates para novo blogger