Kiflik

2009. február 2., hétfő

Kicsit nehezen akaródzik kezdődni a nap. Félig csukott szemmel kijutunk a konyhába, szemrevételezzük a kenyereskosarat.
Valamilyen meleg ital mellé vagy iskolába tízóraira csomagolva is jól jönnek az alábbi kiflik.
A mai tízóraihoz pástétomkrémmel kentem meg és csírával szórtam meg.




Hozzávalók:

1/2 kg liszt (40 dkg tönkölybúzaliszt + 10 dkg finomliszt)
3 dkg élesztő
1 evőkanál só
1 tk méz
2-2,5 dl növényi tej vagy víz


Elkészítése:

A lisztet összeelegyítem a sóval. Az élesztőt kevés langyos vízbe morzsolom, melybe előzőleg 1 tk mézet kevertem. Mikor az élesztő felfutott, a liszthez adom és fokozatosan langyos tejet/vizet adagolva hozzá, összegyúrom. Kelni hagyom.
Kör alakúra nyújtom. A kör középpontjából kiindulva, háromszög alakú cikkelyekre vágom, majd szélesebbik végénél kezdve feltekerem. Olajjal lekenem.
Kicsit pihentetem, majd előmelegített sütőben (200 ˚C) megsütöm.


10 megjegyzés:

nagymagdi írta...

Nem lesznek a kiflik szárazak? Másnap is fogyaszthatő még?
Amit még szeretnék megkérdezni, honnan tudnám beszerezni a Garasos ételek könyveket? Tudsz ebben segíteni? Előre is köszönöm.

Nyártündér írta...

Szia!!!
Örülök, hogy "szóltál", kiírtad nálam a linkedet. :)
Nagyon érdekelnek ezek a dolgok, és imádok főzni, jókat és egészségeseket főzni, és minőségit. :)
De ahogy átfutottalak, itt más is van.
Este elolvaslak, az elejétől.

erős ildikó írta...

Ennyire bátran nem merem alkalmazni a teljes kiőrlésű lisztet, pedig jó lehet, és ahogy látom, szépen megkel. Miféle pástétomkrémmel kented?

Renata Kalman írta...

Szia Magdi!
Frissen az igazik, de azért nem szárazak másnapra sem. Általában letakarom őket. Még szoktam a tésztába tenni olajat, ekkora mennyiséghez 2 evőkanálnyit, így foszlósabb lesz, de jobban morzsálódik.
Amit a posztokban Garasos ételeknek hívok ez csak egy általam használt kifejezés, nem tudok ilyen könyvről.
Bárcsak egyszer jelentethetnék meg ilyet! :)

Renata Kalman írta...

Szia Nyártündérke!
Félve írtam ki, mert nem nagyon ismerek Nálad senkit, inkább csendes, de azért hűséges olvasód vagyok. :)
Örülnék neki, ha találnál esetleg valami érdekeset nálam.
Emlékszem még évekkel ezelőtt írtad, hogy sokat ittál zöldséglé koktélt (cékla stb.) és hogy jó hatását érezted.
Van egy másik blogom is, oldalt a linkje, de oda még nem sokat írtam.

Renata Kalman írta...

Szia Napmátka!
Én is csak araszolgatok a liszt arányok terén. Sokan 100%-ban teljes kiőrlésűt használnak. Próbáltam én is, de azt tapasztaltam, hogy jobban elfogadják, ha egy kis része finomliszt marad.
Úgy vagyok vele, hogy ha "csak" ezen múlik, hogy szívesebben egyenek belőle, akkor egyelőre nem erőltetem. A "külvilág" is inkább így fogadja jobban el.

Pástétomkrém: ez most vegazsír volt, mondhatnám magpástétom, aminek itt tettem fel a receptjét:
http://lettudatoskonyha.blogspot.com/search/label/p%C3%A1st%C3%A9tomkr%C3%A9m
Legtöbbször (így télidőben) ez készül, de szoktam lencsekrémet és más zöldségből (pl. srépa)is. Majd teszek fel ilyet is.
A posztolás gyakoriságát jó lenne növelnem, de olyan gyorsan elszaladnak a napok...

nagymagdi írta...

Ó, arra gondoltam, hogy ezek is szakácskönyvek. Nagyon egyszerű, de annál nagyszerűbb recepteket közöltél. Hát kár, de köszi a felvilágosítást.

Palócprovence írta...

Szép lett nagyon! :) Szeretem a tönkölylisztet, sokat használom én is.

erős ildikó írta...

Köszi a pástétomlinket!
Megértem, ha nem tudsz gyakrabban posztolni, család és munka mellett már ez is hatalmas teljesítmény. Nekem is vannak korszakaim, most sűrűbben írok, ősszel viszont csak hetente ha jelentkeztem. S nagyon várom már, hogy a sok munka miatt (!) ismét ritkább legyek, még ha hiányzik is majd a gasztroblog...

duende írta...

Nagyon szép kiflicske!
Én is szoktam használni ilyen lisztet, de eddig csak kenyérhez volt bátorságom. Pedig a korpás kifli nagy kedvencem. Almával vagy szőlővel vagy dinnyével. :)

Related Posts with Thumbnails
 
Lét-tudatos konyha - by Templates para novo blogger