Vaisnava főzés 1.

2009. június 28., vasárnap

Mivel a Nagy Vegetáriánus Kihívás napja felhívás úgy szólt, hogy az ételek ne csupán a húst, tojást nélkülözzék, hanem a hagymát, a gombát és az alkoholt is -a vaisnava főzési irányzatnak megfelelően-, ezért úgy gondoltam írok egy kicsit a főzésnek erről a lelki, filozófiai vonatkozásáról is.

Vegetáriánusok vagyunk, így táplálkozunk. Ezt tovább finomítva én a vaisnava filozófiát érzem követendőnek, ugyanakkor a család ebben nem teljesen egységes. Az idők során viszont sikerült kialakítani egyfajta egyensúlyt, kompromisszumok segítségével.

Alapanyagok tekintetében például a hagyma és a gomba nincs teljesen mellőzve az ételeinkből, de egyes alkalmakkor ezek nélkül készül akár az egész ételsor is. A mostani is egy ilyen alkalom volt.

Az ételek mindegyike valamelyik kötőerőt erősíti (jóság, szenvedély, tudatlanság), az egyes alapanyagokat pedig ezen három csoport valamelyikébe sorolja be ez a szellemi irányzat.

A hagymáról azt tartja, hogy a szenvedélyt erősíti, a gomba pedig a tudatlanságot. A gomba ilyen hatása például azon mérhető le, hogy fogyasztása után álmosnak, fáradtnak érezzük magunkat. Ha a gomba összetételét vesszük, valóban elég nehezen emészthető fehérjéket tartalmaz.


Ájurvéda tudománya és a táplálkozás

Az egyes jógairányzatok is fontosnak tartják a táplálkozás minőségét, különbséget tesznek előnyös és kedvezőtlen hatású táplálékcsoportok között.

Nemcsak az egyes jóga ászanák (testhelyzetek) kivitelezése válik nehézkessé a nem megfelelő tápláléktól, de a jóga valódi céljára, a testgyakorláson túlmutató szellemi és lelki fejlődésre is hatással van az étkezés.

A több ezer éves indiai gyógyászat, az ájurvéda, az egyes testtípusok (váta, pitta, kapha) alapján állapítja meg a táplálékokról, alapanyagokról, hogy kedvező vagy káros-e azok fogyasztása az adott emberre nézve.

A vata típusú ember a levegőt, a pitta a tüzet, a kapha a föld elemet képviseli. A legtöbb ember nem tartozik teljesen egyik vagy másik típusba, hanem keverék, de hangsúlyra jut benne a három elem közül valamelyik. A táplálkozásban ez úgy vetül le, hogy ha például egy pitta típusú embert alkoholt iszik, akkor még szenvedélyesebb lesz, a vata típusú ember pedig nem bírja az éhezést, többször kíván enni, tápláló, lédús ételeket.

Az ájurvéda a hagymát például használja gyógyításra, kezdődő nátha esetén.


Alapanyagok a konyhámban

A vaisnava hagyománytól eltérően, én nem használok tejterméket, ebből következőleg ghít (tisztított vajat) sem, sütni olajban szoktam, a saláták meglocsolásához pedig hidegen sajtolt olajat használok.

Lisztből javarészt teljes kiőrlésűt fogyasztunk, illetve jóval kevesebb cukrot.

A gabonák szinte mindegyike gyakran szerepel az ételeinkben (búza, tönkölybúza, zab, rozs, köles, barna rizs, köles) illetve ami ugyan nem gabona, de ide kívánkozik: hajdina, amarant, tápióka.

A hagymafélék közül nem használok fokhagymát, medvehagymát, de pórét és vöröshagymát igen.

Szóját használok, de mértékkel.
A többi hüvelyest sűrűn készítem: vörös lencse, barna és fekete lencse, mungó bab, cifra bab, aduki bab, gyöngybab, borsó, csicseriborsó stb.

A gomba tekintetében: a szárított változatokat szoktam időnként töltelékbe tenni.

Alkoholt nem iszunk.





Főzési alapszabályok – a tisztaság

A hétköznapokban, ahogy említettem, általában nem a szigorú vaisnava hagyományok szerint főzök, de néhány eljárást, szabályt ilyenkor is követek.

A tisztaság igen fontos számomra. A konyhában a főzés előtt előkészülök, kicsit takarítok, noha az előző főzés végén mindig rendet teszek és kitakarítok (mosogatás, söprés, felmosás, tűzhely letisztítása, esetleg a fali csempék lemosása).

A főzés előtti kis előkészület inkább abból áll, hogy felsöpröm a gyerekek esetleges lemorzsálásait és letörlöm az asztalt stb. Kötényt kötök, kendőt a fejre, kezet mosok (ezt egyébként annak idején a Mamámtól is így láttam).

Nem egy letűnt kor idézése, hanem egyfajta ráhangolódás a főzésre, ezen kívül engem borzasztóan zavarna ha például hajszál kerülne az ételbe vagy nem szeretném, ha minden ruhám pecsétes lenne, ami úgysem jön ki belőle semmilyen fortélyos módszerrel.


Ízek harmóniája

Az ételeket vagy saját bevált recept szerint vagy szakácskönyv, Internetes recept stb. alapján készítem, esetleg egy újat kísérletezek ki.

Ha szigorú vaisnava ételsor készül, akkor többnyire a megadott receptet követem, de ezekből is kihagyom a tejet, tejterméket a család tejallergiája miatt, azaz igen-igen ritka, amikor ugyanolyan lesz az étel, mint ahogy ott szerepel.

Az ételekről azt tartják, hogy a hat alapíz mindegyike jusson bennük kifejezésre: keserű, édes, savanyú, sós, csípős és a fanyar.

Ez azt jelenti, hogy úgy ideális az ételek összeválogatása, ha az egyes fogások képviselik ezeket az alapízeket, vagyis az egyik keserű, a másik édes.

Egy komplett menüsor a következő fogásokból áll:

leves, főétel körettel, feltét (sós csemege), kenyérféle, édes-csípős mártás (csatni), édesség, ital
Nálunk szinte mindig kiegészül nyers, friss salátával.

Következik: A Nagy Vegetáriánus Kihívás napján készített menü

6 megjegyzés:

Vegavarázs írta...

Reni, nagyon jól összefoglaltad, izgalmas bejegyzés lett, gratulálok! És izgatottan várom a következőt!

KataKonyha írta...

De jó, hogy leírtad, én is fontolgattam, mitől nem lehet benne hagyma, de most már okosabb lettem:) Köszi!

Benzsi írta...

Nagyon jó írás! Törtük a fejünket rendesen, miért nem lehet hagymát és gombát enni. Most már ezt is tudom! Köszi

napmátka írta...

Nagyon tetszik ez az átlátható, rendszerezett összefoglalás! Várom a folytatást...:)

Renata írta...

Vegavarázs!
Igyekszem felrakni, remélhetőleg holnap. Azért ne számíts túl extra menüre!

Renata írta...

Kata, Benzsi!
:)

Napmátka!
Köszi!

Related Posts with Thumbnails
 
Lét-tudatos konyha - by Templates para novo blogger