VKF! XXVI. Előételek - Szezámos-padlizsánkrém pirítóssal

2009. július 12., vasárnap

Vesta által kiírt legújabb VKF-en a nyári előételekről kellett írni. Ránk nem igazán jellemző, hogy előételt ennénk. Így jól jött ez a feladvány, hogy gondolkodjak kicsit ezen a témán.

Ha egy komplett menüsorba valamilyen előételt kellene illesztenem, vagyis az ebédig hátralevő időt valamilyen könnyen elfogyasztható fogással kellene kitöltenem, akkor hirtelenjében a pirítósra kenhető szezámos-padlizsánkrémes falatkák ugrott be.

Nincs köze a közismert zakuszkához, talán annyi, hogy mindkettő padlizsánból készül, de míg a zakuszkánál a padlizsánt sütik és fokhagyma is kerül bele, addig ennél az ételnél egyik sem igaz.
Ráadásul szezámmagot teszek bele, ami kicsit kesernyés ízt kölcsönöz neki, ezért legyünk körültekintőek a padlizsán választásánál, mert ha az is netalántán keserű, akkor kibillen az egyensúly és nem lesz ízletes a végeredmény.


Hozzávalók:

1 kisebb padlizsán
1-2 ek szezámmag

1-2 mk pirospaprika
3 ek pálmazsír
fél fej hagyma




Elkészítése:

A pálmazsírt felolvasztom, majd megfuttatom rajta az apróra vágott hagymát. A szezámmagot szárazon megpirítom, majd mikor kihűlt megőrlöm.
A padlizsánt megtisztítom, apróra vágom és kevés vízben megpárolom.
A megfuttatott hagymához hozzáadom a megpuhult és leszűrt padlizsán, a pirosparikát, a sót és az őrölt szezámmagot.
Összeforralom.

Aki hosszabb ideig szeretné hűtőben tárolni, illetve szilárdabb állagra vágyik, az tegyen még bele olvasztott pálmazsírt. A pástétom hűtőbe téve megdermed és szilárdabb állagú lesz.

Az őrölt szezámmag sok kalciumot tartalmaz.

5 megjegyzés:

Belly írta...

Úgy látom,vesta kiírása többeknél is fejtörést okozott,mi sem szoktunk előételt enni.De hát ezért VKF a VKF:-D

Renata Kalman írta...

Belly!
No igen! Sokáig nem volt semmi ötletem...

erős ildikó írta...

Nagyon finom (már a leírásból tudom:), ki fogom próbálni.
Szerintem teljesen előétel kategória, és én sajnáltam is, hogy semmilyen pirítóshoz ehető kencét nem csináltam most a vkf-re, de a Te szezámos-padlizsános krémed nekem nagyon tetszik, gondolom, a Családodban is mindenki odavan érte!
(Elárulom különben, hogy a fogások nálam nem ám egyszerre készültek, mert ugye egyedül vagyok most, minek ennyi étel... Nagyjából egy hét alatt készültek és fogytak el, s persze nem elő-, hanem főételként...:)
Mert mi sem szoktunk előételt enni.

Vali írta...

Renáta játékra invitálnálak, ha elfogadod a kérésem.

Renata Kalman írta...

Napmátka!
A gyerekek körében 4-ből háromnak ízlik. Mondjuk az ikreknél ez gyakran így van, ha az egyik szeret valamit, a másik nem. Néha mondom, hogy egy tányérból simán tudnának enni, mert nem vesznének össze azon ki melyiket kapja.
És inkább sima -nem pirítós- kenyérrel esszük, többnyire ezt a pástétomot.

A Te előétel-összeállításod viszont tényleg pazar!!!

Related Posts with Thumbnails
 
Lét-tudatos konyha - by Templates para novo blogger