Kalendárium: Január – Boldogasszony hava – Télhó – Fergeteg hava

2010. január 1., péntek

Tejfehér köd hömpölyög a tájon, szinte tapintható a csend. Madárlábak nyomai vezetnek a hóban.
Félrehajtom az ágat, hópermet szóródik nyakamba.

A föld fagyott, a természet mintha öntudatlan álomba zuhanna. Mi, emberek is kapunk ilyen látszólag értelmetlen alvó időszakokat, melynek jelentőségére sokszor csak később jövünk rá. Arra, hogy érlelődött valami. Ahogy a földben, úgy bennünk is.

Azt mondják a tanult dolgok alvás közben hasznosulnak, ülepszenek le. Az álom, álmodás tehát nem haszontalan időtöltés.

A téli látszólagos tétlenség sem az, hiszen belül továbbra is dolgozik az ember, vagy szó szerint értelmezve a házon belül, vagy átvitt értelemben magában bent, a gondolataiban. A téli időszak külső erői jobban segítik a befelé fordulást, rendszerezést.

Ilyenkor a nyáron elnagyolt mozdulatok térben leszűkülnek, a dolgok egészen közelről kerülnek megvizsgálásra. Nyáron messzire tekintünk, ilyenkor pedig szívesebben keressük a részleteket, foglalatoskodunk valami részleteiben odafigyelést igénylő dologgal: varrunk vagy apró dolgokat szerelgetünk.

Sokszor szunnyadónak látszó helyzetek éppen a letisztuláson mennek keresztül és érlelnek valami újat, ami majd megalapozottan fog előbukkanni, ha eljön az erre alkalmas idő. Az alvó helyzet tehát nem feltétlenül értelmetlen, mert kiszűr, kikristályosít, érlel.

Az elmúlt hónap fényáradata majd egyszeriben kihuny. Az üzletekben leltároznak, s bennünk is zajlik valamiféle leltár, számvetés, az energiák majdani újraébredése előtt...

...A volánnál ülve siklok végig az úton. Végigvezetem a tekintetem, egy lélek sincs az utakon. A közvetlenül elém táruló útszakasz tisztán és biztosan látható. Nem előznek és nem jönnek szembe. Kiszámíthatónak tűnő állapot.



Az út kicsit távolabbi része viszont ködbe burkolódzik, nincs sejtésem, hogy nem ugrik-e elém egy őz vagy nem bukkan-e fel hirtelen egy gyalogosan közlekedő. Az élet is valami ilyesmi.


Év elején rátekintünk a naptárra, az új esztendőre, látjuk a hónapokat, a heteket, a 12 keretbe csoportosított napokat. Nagyjából behatároljuk, hogy mikor jön majd a nyári szabadság vagy hogy mikor kerítünk sort valami fontos eseményre, de nem tudhatjuk előre biztosan, hogy miként is lesz ez majd akkor.



Tervek és helyzetek…Tervezünk, de talán másképp lesz… talán jobb, mint amire számítunk, de az is lehet, hogy rosszabb. Vajon jó lenne-e látni előre, hogy miként is lesz pontosan?


Testet öltésekor az élőlény elfelejti korábbi tetteit, a múltbéli emlékeire jótékony függöny hullik. Mondhatnánk úgy is, hogy iszunk a feledés kútjának vizéből, s ezzel egycsapásra homályba merülnek a korábbi élmények, események.


Fotó: stock

Néha dereng valami: ismerős helyzetek, érzések, ízek, illatok sejlenek fel fuvallatszerűen, de általában nem vonja el figyelmünket a kétfelé élés. Ha pontosan emlékeznénk a múltra, akkor annak igézetében élnénk. A jövő pedig képlékeny, hiszen azt mi magunk teremtjük.

Nem az a feladatunk, hogy még a múlttal vagy már a jövővel foglalkozzunk, hanem hogy itt és most megoldjuk, megtapasztaljuk az elénk táruló helyzetet, sorsfeladatot, mert ezért születtünk éppen oda, ahol vagyunk.

Az emberi létforma különleges helyzetet jelent, hiszen a lélek itt bizonyos fokú szabadságot élvez arra nézve, hogy sorsát alakítsa. Ez a szabadság, a szabad akarat pedig a korlátlanság és végtelenség érzésével kecsegtethet. De mégsem feledkezhetünk meg arról, hogy egyben felelősséget is hordoz. Hiszen minden cselekedet következményekkel jár, vagyis tetteink alapozzák meg a jövőnket.

...Az út kanyarodik, lassan elfogynak mellőlem a fehér süvegű fák. Feketére olvadt aszfalttenger következik. Azt hiszem megérkeztem.

11 megjegyzés:

Lívia írta...

Nagyon szépet írtál! Boldog új évet kívánok nektek!:)

Blogger írta...

BUÉK Neked drága Reni!
..és hadd írjam meg, élmény volt (megint) olvasni a soraidat!!

ilike írta...

Kedves Renáta, boldog új évet kívánok Neked és a családodnak!

erős ildikó írta...

Áldott, örömteli új esztendőt kívánok!

Unknown írta...

Kedves Renáta, jó egészséget, békés, boldog, sikeres új évet kívánok

Alíz, Erdélyből írta...

Szép és igaz gondolatok. Köszönöm, hogy megosztottad velünk. Sikerekben bővelkedő, válságmentes, boldog Új Esztendőt kívánok!

Renata Kalman írta...

Sziasztok!
Nagyon köszönöm a soraitokat!

KryaSpirit írta...

Renáta, ez hihetetlen. Ugyanígy érzek én is és most különösen aktuális számomra amiről gondolkodtál. Köszönöm, hogy megosztottad velünk!:))

Ottis írta...

Örömteli, boldog új évet kívánok én is!

L.Krisztina írta...

Olyan jó olvasni téged :))))
Reni ! nagyon boldog új évet kívánok nektek!!!!!!!!!!

Gabriella írta...

Boldog Újévet!!!

Related Posts with Thumbnails
 
Lét-tudatos konyha - by Templates para novo blogger