Vegavarázs szakácskönyve és a szamósza

2010. április 22., csütörtök

Már jó ideje annak, hogy Hemangi volt olyan kedves és megajándékozott a szakácskönyvével. Szerettem volna már korábban írni erről illetve legalább egy receptjét bemutatni, hát most került sor erre.

Sejtettem, hogy nem lesz rendhagyó a könyv, de várakozásaimat mégis jóval felülmúlta.
A bevezető részben ír a biokertészkedésről, amibe én magam is bekukkanthattam már illetve kóstoltam is ottani zöldségeket, gyümölcsöket.
A könyvet az évszakok szerinti bontás nagyon praktikussá teszi.
A receptekben pedig ne csak indiai ízekre számítson az olvasó, hanem hagyományos, mégis egyedi ételek is szerepelnek benne.

A könyv megrendelhető: itt.

Az elmúlt napokban eléggé elmerültem a szamószakészítésben, többféle verziót is kipróbáltam, köztük Hemangi könyvében szereplőt is.

Ezért most ezt mutatom be, a recept egyébként a blogján is megtalálható.

A receptet a saját változtatásaimmal közlöm:


Zöldséges szamósza


Hozzávalók:

Tészta:

10 dkg sárgaborsóliszt
10 dkg finomliszt
20 dkg teljes kiőrlésű liszt
5 dkg pálmazsír
1 mk só
víz – kb. 2 dl

Töltelék:

3 ek olaj
1 kk fekete mustármag
1,5 kk római kömény
½ mk őrölt gyömbér
1/4 kk asafoetida (hing)
1/2 kk kurkuma
1 kk garam masala
15 dkg vegyes zöldség apróra vágva
olaj a sütéshez




Elkészítése:

A tésztát összeállítom: a pálmazsírt elmorzsolom a liszttel és a sóval, majd víz hozzáadásával összegyúrom. Ne legyen ragacsos! Kis időre pihentetem.

Ezalatt elkészítem a tölteléket.
Egy serpenyőben olajat forrósítok, melybe beleszórom a fekete mustármagot és egy fedő alatt kipattogtatom (a fedő azért kell, mert kiugrálnak!)
Hozzáadom a római köményt, a gyömbért, a kurkumát, az asafoetidát, majd az apróra vágott zöldségeket. Fedő alatt párolódni hagyom.
A végén kerül bele a garam masala.

A pihenni félretett tésztát kisebb darabokra vágom, mindegyiket kis gombóccá gömbölyítem, majd egyenként kör alakúra kinyújtom. A közepükre az időközben összepárolódott zöldségkeverékből teszek kb. 1 tk-nyi mennyiséget, majd félbehajtom.

A széleknél szépen lehajtogatom, így egyfajta barázdát kap. Az ügyeseké úgy néz ki, mintha fonták volna…
Jól záródjon le és ügyelni kell arra, hogy ne lyukadjon ki sehol a tészta.
Bő, forró olajban megsütöm mindkét oldalát.

Korábbi szamósza receptem: itt
(ennél a változatnál sütőben sütőlemezen sütöttem, így aki diétásabb verziót szeretne, az készítse így)

A következő receptig...egy kis kertészkedés

2010. április 21., szerda

Most, hogy itt a jó idő (csak ki kell fogni, hogy épp ne akkor essen), akár egész napokat is el lehetne tölteni a kertben/kerttel (ha lenne hozzá elég idő).

Megtörtént a veteményezés, némelyik növény már ki is bújt. Nekem már erősen napfény-hiányom volt, nagyon tapasztalom, hogy erősen befolyásolja az ember hangulatát, hogy mennyi természetes napfényben részesül. Gondolom ezzel nem mondtam újat, de erről én rendszeresen meggyőződök, így igyekszek belevinni a napokba valamennyi kint-létet is.

A veteményeket egyelőre még nem fotóztam, csak ezzel a virággal küldök egy kis napfényt az olvasóknak!




...és holnap most már jön recept is!

Reform főzőtanfolyam 4.

2010. április 14., szerda

A 4. főzőtanfolyami foglalkozás -április 10.- igen családias hangulatban zajlott, ugyanis megkezdődött a kirándulások szezonja. De Timivel azért készítettünk 3 varázslatos indiai ízvilágú ételt.

A téma pedig a: növényi fehérjeforrások voltak.


Timi dél-indiai klasszikus táncot (Bharatanatyam) tanít, aki kedvet érez hozzá, az a következő elérhetőségen érdeklődjön nála: devadasi kukac freemail.hu
2010. április 17-én Indiai táncklub lesz Szegeden a B612-ben.


Legközelebbi főzőtanfolyam: április 24.

Téma: Fűszerek (keleti és európai)

Jelentkezés: renata.kalman kukac lettudatos.com
telefon: 30 913 6576

Tavaszi megújulási kúra 2.

Az egyhetes kúra eredményei röviden:

A testsúlyban kb. 3 kg-os csökkenés történt, ami ugyan nem sok, de egy hét alatt ez a normális (én nem is szeretnék többet fogyni).

Egyébként is úgy vélem, hogy a világ attól szép, hogy különfélék vagyunk, karcsúbbak és teltebbek, mások irányából is számomra a kisugárzás az elsődleges.

Jóval többet ittam, mint máskor, mert most figyeltem erre.

Már néhány nap után magamtól ébredtem fel, kíváncsi vagyok, hogy meddig tart ez a reggeli frissesség :)


Fotó: stock

A mozgás számomra így lenne ideális, ha naponta végezném, teljesen más a közérzetem tőle. Normál esetben átlag heti 3-4-szer tudok sort keríteni erre.

A séta is jó lenne, de ez nálam nem igen jön össze, ehelyett viszont van kertészkedés.

A bőröm látványosan javul, jövőhéten kicsit még rásegítek erre.

Eredmény: sok új gondolat ébredt bennem, erőt, energiát érzek. A múlt hét közepén pedig szinte szárnyaltam!

Többen írtátok, hogy szintén most végeztek ilyesmi kúrát, remélem mindenkinek meghozta a várt eredményt!

Tavaszi megújulási kúra (nem böjt!)

2010. április 10., szombat

A blogomra látogatók közül talán sokan azt gondolják, hogy én is rendszeresen végzek böjtkúrákat, de csalódást kell okoznom...

Próbálkoztam már több alkalommal böjttel, nem igazán sikerrel. Azt a családom miatt nem tehetem meg, hogy elvonuljak egy igazi több napos kúrára vagy felfüggesszem a napi teendőimet. Főznöm minden nap kell a családnak, a napi rutint sem tudom másra bízni és a 4-6 órás munkámat is végeznem kell.

Korábban kicsit kudarcként éltem meg, hogy nem tudok véghezvinni x napos léböjtkúrát, mintha valamiféle elvárásnak vagy standardnak kellene megfelelnem, aminek nem tudok.

A tünetek nálam erőteljes rosszullétekben, ájulásban és mindenféle folyadék kiutasításában a szervezetből (hányás) nyilvánultak meg.
Utánaolvastam több helyen a témának, majd konzultáltam egy ájurvédában jártas szakemberrel is, aki azt mondta, hogy tekintve a táplálkozási szokásaimat, a testsúlyomat és az ájurvéda szerinti testtípusomat, -hacsak nem érzek túl nagy indíttatást hozzá- ne erőltessem a léböjtöt. Próbálkozzak másként tisztítani.
A testsúlyom alapból nem sok és erősen Vata típus vagyok (folyton jön-megy, fázós, többször eszik keveset).

Pár hónapja az életem több területén változást élek meg, aminek sok pozitív hatása is van. Most, a tavasz beköszöntével pedig éreztem, hogy szeretnék valamiféle tisztítókúrát végezni, anélkül, hogy megfelelnék valamiféle külső elvárásnak ennek hogyan-ját tekintve.

Egy-két kiló feljött rám, éreztem, hogy a szervezetem visszatart valamit, puffadtabb vagyok és bőrtüneteim is vannak. Na meg az is a szemem előtt lebegett, hogy a tavaszi könnyű szoknyák ne feszüljenek és nyáron a fürdőruhában is jól érezzem majd magam.

Húsvét hétfő reggelétől, mikor nálunk már kicsit lecsengett a jövés-menés, beiktattam magamnak egy egyhetes házi "wellness-kúrát".



Fotó: stock


Lehet, hogy semmi különös nem lesz benne, de megosztom veletek, hátha valakinek szintén hasznos lesz. Nekem már most is sok jó eredménye van. Emellett ugyanúgy végzem a teendőimet és a munkámat.

Étkezés:

Reggeli: fél szelet teljes kiőrlésű kenyér, retek vagy egyéb zöldségféle, csíra

Ebéd: valamilyen zöldségből vagy hüvelyesből készülő
főétel: kizárólag a következő gabonákból vagy növényekből: köles, barna rizs, hajdina, quinoa, hozzá feltét vagy párolt zöldség

Vacsora: a délről maradt leves

Napközben: gyümölcs tetszőlegesen (nálam banán is)
nassolásnak puffasztott rizsszelet (apró kihágás azért engedélyezett :)

este 6 után semmi

Ital: víz és gyógyteák (össz. 1,5-2 liter, többet én nem bírok inni)

a gyógyteákat nem viszem túlzásba, mert nem kívánom túlzottan, napi 2-3 csésze: a kertből tyúkhúr, gyermekláncfűlevél, csalán
vagy lehet boltban kapható teakeverék:
-emésztést segítő teakeverék (kicsit túlteng benne a menta és engem émelyít, úgyhogy ezt abba is hagytam a 2. napon)
-májtea


Fotó: stock


Mozgás: ez kardinális fontosságú, napi szinten!
nálam: RRéka-féle torna (comb, has, karizom) illetve jóga (vinjasza) váltogatva
(a jógának elég intenzív gyakorlatai is vannak)

Töltekezés: olvasás, zene, hobbitevékenység
fontos, hogy magunk számára örömet okozzon

Alvás: az ébresztőórámat reggel 4-ről 6 órára állítottam az első napokban. De csütörtökön már magamtól ébredtem a szokásos 4 órás időpontban.
Este viszont hamar térek nyugovóra, fél 9 körül.

Lelki tisztulás: fontos elengedni azokat a dolgokat, amik feszítenek. Érdemes felülvizsgálni érzelmi életünket, kapcsolatainkat. Melyek azok, amik rombolnak, melyek építenek és hogyan tudjuk ezeket kezelni.

Az eredményről majd beszámolok...

Csokis-krémes süti (vegán)

2010. április 4., vasárnap

Hagyományos ízvilág reformosítva.



Hozzávalók:

90 dkg liszt (60 dkg tönköly+ 20 dkg finomliszt+ 10 dkg szójaliszt)
csipet só
20 dkg margarin
15 dkg barna cukor
1 ek vaníliás cukor
fél citrom leve
1 citrom reszelt héja
2 dl tejben vagy vízben feloldott 1 csg (15 g) szalalkáli
+víz


Töltelékek:

Krém:
5 dl növényi tej
4 ek búzadara
2 ek cukor
8 dkg margarin

Lekvár (közepesen kemény állagú)

Tetejére:

csokimáz



Elkészítése:

A tésztát összeállítom, annyi vizet teszek hozzá, hogy összegyúrható legyen.
4 felé osztom és vékony lapokká kinyújtom.

Sütőpapírral kibélelt nagy méretű, nem magas falú tepsiben (eredetileg tepsi hátulján) egyenként megsütöm.

A sütő 180 °C legyen és addig süssük, hogy ne kapjon még barnás színt, mert akkor már égett.

Közben elkészítem a krémet:

A tejben elkeverem a búzadarát és cukrot és felfőzöm. Jól sűrűsödjön be. Mikor kicsit kihűlt, hozzáadom a margarint. Alaposan elkeverem.

A megsült lapokat megtöltöm, az első tetejére a kihűlt krém kerül, rá a 2. tésztalap, majd a lekvár, ezt követően a 3. tésztalap, ismét krém, majd a 4- tésztalap.

A tetejét pedig olvasztott csokimázzal vonom be.

-----------------------------------------

Pour Virginie:

Gâteau à la crème (avec du sel d’ammonium)

Un gâteau au goût traditionnel hongrois, un peu remanié.

Ingrédients:

Pâte:

900 grammes de farine (600 g de farine d’épeautre, 200 g de farine d’usage, 100 g de farine de soya)

un pincée de sel

200 g de margarine

150 g de sucre brun

Le jus d’un demi citron

1 zeste râpé d’un citron

15 g de sel d’ammonium dilué dans 2 décilitres d’eau

+eau


Crème pour le remplissage:

5 décilitres de lait végétal

4 cuillères à soupe de semoule de blé

2 cuillères à soupe de sucre brun

80 grammes de margarine


De la confiture d’abricot (il faut qu'elle ne soit ni trop liquide ni trop ferme)


Sur le gâteau: glaçage de chocolat


Préparation:

Je mélange les ingrédients pour la pâte. Je la coupe en 4 morceaux et j’étale chaque morceaux à plat.

Je les cuis un par un sur un plat dans un four à 180 °C. Attention! La pâte ne doit pas être brune, elle ne doit pas bruler.

Pendant ce temps, je prépare la crème. Je mets la semoule de blé et le sucre brun au lait végétal. Je fais cuire et je surveille qu’elle épaississe.

Ayant refroidie un peu, j’y ajoute la margarine.

Je tartine les morceaux de pâte cuits et j’alterne les couches comme un mille-feuille. J’étale la crème sur le premier morceau et je recouvre avec un second. J’étale la confiture sur ce second et je recouvre d’un autre. J’étale la crème sur la troisième couche et je recouvre du dernier morceau de pâte. Je mets le glacage de chocolat fondu sur la dernière couche.

J’attends pour que le glaçage prenne et je le coupe à l’aide d’un couteau chaud.

Le gâteau de Virginie

Kalendárium: Április - Szent György hava – Tavaszhó – Szelek hava

2010. április 1., csütörtök

Tavasszal nemcsak a természet születik újjá, hanem mi emberek is megélünk valamiféle újjászületést, megújulást. Zúgó folyamként indul be egyfajta áramlás, keringés, az eddig felgyülemlett energiák utat törnek maguknak, s átrobbantják azt, ami korlátként útjukban áll. Minden pezseg, alakul, fejlődik…

Fotó: Stock

A tavaszi napéjegyenlőség egyensúlyi állapota, amikor egyforma hosszú a nappal és az éjszaka, majd a napéjegyenlőséget követő első holdtölte szinte minden vallásban fontos jelentéssel bír.

A keltáknál a fák ünnepe a tavaszi napéjegyenlőség napján van, innentől számítják a valódi tavaszt.
A Természet felébred hosszú téli álmából, a Föld újra termékennyé válik. Elkezdődhet a vetés, az ültetés, kihajtanak az ősszel földbe rejtett magok.


Fotó: Stock

A héber időszámítás a Hold járásához igazította a naptárát. Az Egyiptomból való kivonulás ünnepe a Pészach, Niszan hónap 15–22-ig terjedő időszak.

A szolgasorból való szabadulásra emlékezés hét napig tartó ünnepét a kovásztalan kenyér ünnepének is hívják. Az Egyiptomból eljött, pusztában bolyongó nép viszontagságait, nélkülözését hivatott felidézni a kovász nélkül készülő kenyér.

A keresztény vallás Húsvétjának dátumát, vagyis Jézus kereszthalálának és Feltámadásának napját a tavaszi holdtöltéhez viszonyítva számítják ki, ezért minden évben más napra esik.

Az ünnepet megelőző nagyböjt negyven napja lemondásra tanít. Valódi értelmezésében ez nem csupán egy külsőség, amit azért tart be valaki, mert így szokás, hanem mert a lemondással párhuzamosan, másfajta táplálék felvételére helyezi a hangsúlyt, olyan táplálékra, amely nem a testet, hanem a lelket és a szellemet gazdagítja.

A lemondás és az önvizsgálat több síkon is tisztít. Mondhatnánk ez egy komplex böjt, mely egyfajta újjászületést enged itt a jelenlegi helyzetünkben. Persze átvitt értelemben, hiszen egy valódi újjászületéshez és feltámadáshoz, előbb át kell menni a halál mezsgyéjén.

Jézus tisztasága és a mérhetetlen szenvedés között, amit átélt, szinte kiált az ellentét. Két szélsőség találkozása, mely elsőre és talán sokadszorra is felfoghatatlan.

Jézus halála és feltámadása a keresztény ember számára a bűnöktől való megváltást jelenti.


Fotó: Stock

A hindu vallásban szintén jeles szerepe van a tavaszi vagy tavasz környéki holdtöltének, hiszen bő 500 évvel ezelőtt egy februári teliholdas éjszakán egy kis bambuszkunyhóban született meg az aranyló bőrű avatár, Caitanya Maháprabhu. Ő volt Krisna legutóbbi megtestesülése, aki az embereket örömteli táncra és Isten neveinek zengésére tanította.

A bengáli Navadvíp városka szülöttének életét a határtalan istenszeretet hatotta át. Ez a hömpölygően túláradó érzelem külsőségekben is megmutatkozott. Égnek emelt karok, örömteli tánc és zengő énekszó kísérte jelenlétét.

Költői leírások tanúskodnak arról, hogy Maháprabhu minden növényben, s minden fűszálban Krisna isteni kedvteléseit látta visszaköszönni.

Az állatokat, madarakat barátjaiként üdvözölte, s hol könnyekkel, hol nevetéssel áldotta a Legfelsőbb neveit és dicsőségét.


Caitanya Maháprabhu


Különös megjelenése és tettei után nem meglepő, hogy távozása is rendhagyó volt. Egy templomi szertartás közepette nyomtalanul tűnt el.


...Ünnepélyes körmenet, lágyan csilingelő csengettyűszó, susogó lombok, vörös-tengeri dal.
Egymással párhuzamosan futó stációk az égi-földi ösvényen: születés, szabadulás, halál, feltámadás


Related Posts with Thumbnails
 
Lét-tudatos konyha - by Templates para novo blogger