Piacolás

2008. július 18., péntek

Eljutottam végre a Dulmina által oly sokat emlegetett kispiacra. Elsőre nem volt nagyszabású tervem vásárlás ügyben, no meg az aprónép is szokás szerint velem tartott, ezért csak 5 kg paradicsom, 3 kg paprika és 2 kg őszibarack került a kosárba.

Az biztos, hogyha szórtabb a vevő figyelme, akkor az meglátszik a vásárolt árun is. De végül, ami az egyiknél hibádzott (35 dkg-val kevesebb paradicsom), az az őszibaracknál kiegyenlítődött. Így összességében pozitív benyomásom alakult ki. Igaz nem volt időm tüzetesen végignézni az összes kofa kínálatát, mert 4 gyerek többfelé képes lekötni a figyelmet.

A lényeg, hogy hazahoztuk a szerzeményt, s mivel jelenleg üveg-hiánnyal küszködök (pedig emlékszem volt olyan év, hogy szatyorszám szórtam az üveget akinek kell, csak vigyék), így most fagyasztással kombináltam a befőzést.

A Cora-ban –mert oda is vezetett tegnap az utunk- láttam ugyan üvegeket, de nem volt lelkierőm venni, annyira sokkot kaptam a már most megkezdődött tanszervásártól. Igen, július közepén...

Pedig mi még csak most kezdjük kipihenni az iskolaévet, s élvezzük a kertkapuig terjedő külvilágot. Munkám van bőven most is, de nincs szigorúan órához kötve. És ami számomra a legfontosabb, hogy közös tevékenységgel töltjük napjainkat.


Paradicsom: szép napérlelte, lédús fajta. Az apróbbakat egészben zacskóztam be, s ment a fagyasztóba. Jó lesz „pörkölt-alaphoz, vagy levesbe.




A nagyobbakból, levesesebbekből pedig paradicsomlé készült. A receptet felrakom, de olyan egyszerű, hogy talán felesleges is.


Paprika: ebből is került félbevágva-negyedelve zacskóba (a levesekbe többnyire teszek egy paradicsomot és egy fél paprikát, télen pedig mikor nincs vagy csak primőr, akkor nagyon jól jön), aztán töltenivalónak raktam el néhányat. A tetejéről kikanyarítottam a csumáját-magját és kettőt-kettőt egybetársítottam.

Az őszibarack pedig evésre marad.


Natúr paradicsomlé

A megmosott, feldarabolt paradicsomokat (héjastul) poharas turmixgépbe teszem (ez egy régi típusú, 10 éve vettük, talán ma nem is létezik már, anno gyermekkoromban is ilyen volt. Két részből áll, én épp azért szeretem, mert csak széttekerem és össze. Minél kevesebb részből áll egy gép –ha már gép- nekem annál szimpatikusabb).

Tehát leturmixolom, majd beleöntöm a befőzőlábosba. Kevergetés közben néhány percig forralom és kész. Semmit nem teszek bele, natúr. Kubus üvegekbe öntöm egy erre kijelölt tölcsér segítségével, majd rácsavarom a fémkupakot. Fejreállítom és megy a dunsztba.


5 megjegyzés:

Dulmina írta...

Örülök, hogy sikeres volt a beszerzőkörút! (Azt is sejtem, ki mérhette szűken a paradicsomot - tavaly én uborkával jártam így; azóta tudom, hogy nála csomóra kell nézni a dolgokat, és ha úgy jó boltnak látom, akkor rendben. De minőséggel kapcsolatos problémám sosem volt vele, így szoktunk üzletet kötni.)
Nekem kicsi a fagyasztóm, de ez a paradicsomlé-eltevés nagyon barátságosan hangzik. Szerintem jövő héten rászánom magam.

Kata írta...

Nagyon jó ötlet így eltenni a paprikát ( egymásba pakolva ), köszönet érte, én is követni fogom a példát!! :o)

Renata Kalman írta...

Dulmina!
A piacon mindjárt a szélén leragadtam, a rutin hiánya....:)
Fagyasztó hely híján akkor üvegre fel!
Kubus üveg: mintha már nem ilyenbe árulnák, hanem műanyagba vagy csak én nem látok üvegeset?
Mondjuk mostanában nem szoktam venni.

Renata Kalman írta...

Kata! Légy üdvözölve!

Dulmina írta...

No igen, én általában vagy háromszor körbemegyek a piacon, veszek ezt, veszek azt, közben kombinálok. Ha a megszokott árusoknál nem kapok valamit, akkor előbb felmérem a terepet, hogy hol is lenne érdemes. Ha jó ismerősnél nem tolonganak a vevők, kicsit szóval tart... Persze addig könnyen vagyok, amíg egyedül megyek :)
Mostanság már én sem veszek semmilyen bolti üdítőt, így Kubut se, de épp a hétvégén láttam a Tesco akciós újságjában üvegest. De én is láttam már műanyagost is.

Related Posts with Thumbnails
 
Lét-tudatos konyha - by Templates para novo blogger