Börzsöny-vidéki kincsek

2008. augusztus 26., kedd

Hétvégén 20 éves (!) általános iskolai osztálytalálkozón voltam szülőfalumban. Persze családilag vettük nyakunkba az országot, egybekötve a nagyszülői-rokonsági vizittel. Hazafelé nagy rakomány kerti terméssel érkeztünk, alig bírták hazahúzni a lovak (na jó, lovak helyett az éltes korú kisbusz erőlködött az utakon). Most itt állok ezzel:


Szerencsére volt annyi előrelátásom, hogy útközben szereztem be hozzá üvegeket is, ha nem is stílszerűen egy üveges tóttól, hanem a madaras üzletlánc pesti egységétől.

Tehát főleg szilva és körte, a többi pedig már csak mutatóba, aféle nyárvégi búcsúzóként, közvetlen kóstolásra.

A körtét az ottani szomszédasszonyunktól kaptam, ami nagy részéből befőtt lesz. A szilva nagymamám fáján terem (nagymamám közel a 80-hoz még létra tetejéről szedi a szilvát).

A többi pedig a szüleim kiskertjében termett. Fehér húsú magvaváló őszibarack, szép jólfejlett céklák, az enyém ezekhez képest vicckategória. Jövőre más helyre kell majd ültetnem.

Az idei nyár utolsó komolyabb felvonása következik befőzés fronton.


A nagy forralóüst tele üvegekkel


2 megjegyzés:

Névtelen írta...

És persze ne feledkezzünk meg
az utána lévő finom lekvárokról!

Felícia

Renata írta...

Felike! Szerencsére sikerült végezni a munkálatokkal, a Te segítséged nélkül sokkal nehezebb lett volna!

Related Posts with Thumbnails
 
Lét-tudatos konyha - by Templates para novo blogger