Te mióta főzöl és miért?

2008. október 19., vasárnap

Dulminától a Tündérkonyha gazdasszonyától kaptam egy körkérdést:


Mióta főzök és miért?


Nem nevezhető éppen szokványosnak az én főzési „életutam”, gyerekként nem vették örömmel, ha a konyhában sertepertéltem, Anyu egyedül szeret főzni.

A főzés iránti vágyamat úgy éltem ki, hogy „agyban főztem”, vagyis egész szép gyűjteményem volt receptekből: Nők Lapjából, meg évkönyvekből. Órákat töltöttem azzal, hogy kimásolgattam, vagy kiollóztam ételleírásokat, s beragasztottam ezeket egy füzetbe. Nagy, kerek betűkkel teleírt vonalas füzetek, némelyik még meg is van.

Aztán zsebpénzemből megvettem a Pom Pom főz szakácskönyveit, s ebből készítettem el egyszer a vaníliás kiflit, meg talán egy kakaós sütit, de mondanom sem kell, hogy nem lett jó, ami ismét bebizonyította, hogy ügyetlen vagyok.




A karácsonyi sütések alkalmával viszont a már összeállított mézeskalácstészta kiszaggatásában én is részt vettem.

A régi házban viszont, a nagy verandás konyhában, sokszor néztem a Mamát, ahogy főzött, sütött. Érdekes módon ma visszaemlékszek több dologra is, valamint megörököltem a régi szakácskönyvét.




Már gyerekként is érdekelt az egészséges táplálkozás, mert az ilyen témájú írásokat is szorgosan kimásoltam. Csakhogy az akkori -szinte egységes központi- álláspont teljesen mást értett egészséges táplálkozás címszó alatt, mint amit én ma annak tartok, érzek.

Ma már ebben sincs egységesen elfogadott irányvonal, az egyes irányzatok pedig igyekeznek bizonyítani saját létjogosultságukat, alátámasztva érvekkel és gyakorlati bizonyítékokkal. De ez rendjén is van, szeretem ha lehetőség van megismerni a különféle nézőpontokat.

Az akkori kor helyesnek tartott táplálkozás irányelvei (amiből néhány figyelemre méltó ma is, pl. olaj a zsír helyett) szintén inkább csak elméletként léteztek számomra, mert otthon inkább hagyományos konyhán éltünk. Falusi értelmiségi család lévén a hétvégi ebédek során: rántott hús, krumpli, máj, s az akkori évek süteményei került az asztalra. Néha rokonoktól disznótoros. Összességében véve tehát: zsír, fehér liszt, cukor, hús, tojás.

Sajnos a hetvenes-nyolcvanas években rengeteg olyan dolgot elültettek a közgondolkodásban, ami még ma is érezteti a hatását. Gondolok itt a konzervételekre, a félkész ételekre, a tápszerre, meg a családi közös étkezések kiiktatására, ami felesleges hiszen mindenki étkezik a közintézményekben, otthon ne is legyen megfelelő méretű konyha, hanem csak egy ablakhoz állítható vályúszerű lap (ez a városi lakásokban még ma is fellelhető), ahol evés közben mindenki a falat nézi. A konyha ne legyen a társas élet színtere, a háziasszony is oldja meg a legegyszerűbben a vacsorát, ne robotoljon otthon a főzéssel.
Egyfajta polgári csökevénynek tekintették a nagyobb családi étkezéseket. Valódi közösség pedig ne vérségi, hanem ideológiai alapon szerveződjék.

Gimis koromban kollégista voltam, persze menzás, ott nem is volt lehetőség főzésre, központilag kaptuk az ételt.
Főiskolán viszont albérletben laktam, főbérlősben, ahol ismét nem igazán tekinthettem úgy a konyhára, hogy nekiállok és főzök, mert egy családdal laktunk hárman-négyen albérlők, ahol hétvégenként rokonok érkeztek a háziakhoz, zajlott az élet a konyhában is, nemigen volt szabad „lyuk” a gázon. De egyszer-egyszer előfordult, hogy főztem vagyis főztünk, de a barátnőm még nálam is kezdőbb volt. Itt kaptam az első dicséretet a főbérlő nénitől, miszerint jól áll a fakanál a kezemben, sokat forgatom-e?

Itt a repertoár a tészta, a bundás kenyér, a tejbegríz és a levesporból készült levesek elkészítésében merült ki. Emlékszem mikor a nem kellően megfőtt májgombóc vagy daragaluska recsegett a fogam alatt.

Férjhez menésem újabb mérföldkő volt, lévén a férjem alapdolgokat tud főzni, én előre jeleztem neki, hogy ügyetlen vagyok, aki mindent elront, eltör, ezért főzzön inkább ő. De nem hitt nekem, így kezembe adta a fakanalat. Elmondta kéréseit, mit ne főzzek, s mint utólag kiderült rejtett tejallergiája van, mert ösztönösen nem bírja a szervezete ha egy bizonyos tejmennyiséget fogyaszt.
Mondjuk túl sok alkalmam nem volt főzésre, mivel akkoriban a munkaidőm letelte után még mentem nyelvet oktatni, s este 7 előtt sosem voltam otthon, de ő sem, sőt még hétvégén sem.
Így közös ebéd nagyon kevésszer volt. Napközben megszoktam, hogy hideget eszek, salátát, zsemlét, joghurtot. Meleg étel ritkaságszámba ment.

A lányom megszületése után kezdtem kicsit jobban „birtokba venni” a konyhát, ami egy szegedi panellakás egyenkonyhája volt, de nagyszabású berendezésből végül nem sok lett, inkább csak feltöltöttem alapdolgokkal: só, cukor, liszt, fűszerek. Főzésnek valóért meg a szembelévő kis zöldségesbe jártam le és a közeli Sparba vásárolni. Magától értetődő volt számomra, hogy olyan ételt adjak Neki, amit én készítek, még akkor is, ha sokan hasznosabbnak tartották a bébiételeket, mert abban "minden hasznos" dolog benne van, no meg nem kell vele sokat pepecselni.

A közeli utcában akkor nyíltak sorra az első 100-as boltok, ahol süteményszaggatót, rengeteg műanyag (!) tálat, habkinyomó pisztolyt, ülőpárnát, konyharuhákat, fakanalat vettem. Azon a télen sütöttem az első mézeskalácsomat, emlékszem a lányom féléves volt egy leterített pokrócon nézelődött mellettem, míg szaggattam a sütiket. Nagyobb főzéseket itt sem rendeztem, mert többen laktunk és nem volt túl nagy a hely.

Akkor már étkezésemben a húsmentesség dominált, de tojást még ettem. Elsőként főleg természetgyógyászati könyveket olvastam, majd a Nagy fitnesz szakácskönyvet,. Ezeket a férjem vette nekem, habár még ma sem 100%-osan vega, de valahogy mindig kitalálja, hogy milyen irány felé kezd el a gondolkodásom haladni.



Több jógairányzattal is megismerkedtem, ebből adódóan ezek is formálták az étkezéssel kapcsolatos gondolkodásomat.

Az első szakácskönyveim, receptes újságaim amiket sajátomnak éreztem ezek voltak: Tiszta ízek, Nagy fitnesz szakácskönyv, Isteni ízek, Reformkonyha (Karácsonyi Irén), Elixír és Természetgyógyász Magazin 90-es évekbeli számai, Testkontroll (habár ebből talán egy receptet sem készítettem el).




Az első néhány próbálkozás után, már inkább csak kiindulási pont volt számomra a könyvbéli recept, mert átalakítottam, nekem pl. mindig túl sok volt a bennük szereplő fokhagyma.
Ha olyan alap-alap dolog kell(ett), akkor F. Nagy Angéla szakácskönyvében néztem meg.

Meglepődtem, hogy ehetőre sikerültek az ételek, persze volt olyan is, ami nem. (pl. egyszer fel lett cserélve a cukor- és a sótartó doboz tartalma és éppen édes kevert sütit csináltam, de borzalmas sós íze lett).

Mikor a fiam megszületett, s 6 hetes volt, akkor költöztünk ide falura (6 évvel ezelőtt). Igazi konyhám is itt lett!

Aki a konyhabútort csinálta fehéres színre akart rábeszélni, a férjemnek is az tetszett, de végül szerencsére nem olyan lett, hanem égetett szín. Nekem most is ez tetszik. A padlón téglaszínű járólap van, az egész ház összhatása nekem mindig egy kedves provence-i családnál töltött időmet idézi fel.

Kivándorolt ide velünk a kezdeti konyhafelszerelésem is, amin ma már sokszor jókat mosolygok, pl. a műanyag tál mániámom (miért vettem ennyit?), még ma is megvannak, használom is, de az újak, amiket az utóbbi időben veszek, zománcosak.

A kenyérsütést már Szegeden elkezdtem, de jelenleg a kenyérsütő gép a sarokban áll, akkor használom, ha este derül ki, hogy reggelire nem lesz elég a kenyér és hát iskola van. Gabonamalmot kb. 3 éve vettünk.

Van egy kamrám, meg belső spejz is, így szerencsére tudok tárolni is dolgokat. (A házgyári lakásban nem volt spejz, az előző lakó egybenyitotta a konyhával, mondjuk amekkora spejz van azokban, egy polcnyi hely össz-vissz...)

Itt kezdtünk el növényeket, gyümölcsöket termeszteni, amiben még sokat kell tapasztalnom. A férjem inkább csak az ásást, metszést végzi, mert elég sokat dolgozik, a többi munkát én végzem.

Miközben folyt a ház felújítása (2-3 évig), már akkor elkezdtük a kertet használni. Ki kellett takarítani, mert nagyon elburjánzott volt. Hétvégenként volt, hogy kint maradtunk, itt is aludtunk: függöny nélküli ablakok, kongó üres szobák voltak és zsákok itt is ott is. De ha kinyitottam reggel a teraszajtót, -még nem volt kész a fedett terasz, hanem rögtön a kertbe léptem ki-, akkor egy zöld napsütötte terület fogadott. És akkoriban amit ültettünk, nagyon bővében volt (ezen sokat filózok mostanság, hogy talán egy idő után beleun a talaj?).

Emlékszem a költözés előtti utolsó nyáron rengeteg cukkini, cékla és füge termett. Be is főztem gyümölcsöket, mindig hozni-vinni kellett a mindkét helyen használatos eszközöket. Abban a kosárban szállítottam ezeket, ami most itt van az előszobában. Sokszor főztem itt kint cukkinifasírtot, meg tökfőzeléket.
Ha sok munkát terveztünk az adott hétvégére, akkor előző nap megfőztem Szegeden, s kihoztuk (főleg bablevest).
Jó volt, hogy végre igazi ebédet ettünk, körülültük az asztalt és együtt költöttük el.

A kiköltözés előtti két utolsó hónapban már nehezebben ment minden, nagy pocakkal, inkább kisszéken ülve gazoltam. Az ablakokat még hősiesen megpucoltam, spatulával vakargatva a mészfoltokat.

A gyerekek ma már négyen vannak, sokszor készítünk közösen ételt, főleg süteményt. Sajnos a konyha nem túl nagy (így építették a házat).
Hétköznap inkább csak a két Kicsi sertepertél mellettem, pl. gabonát őrlünk, vagy tésztát szeletelnek, (a "hibaszázalékot" bele szoktam kalkulálni, mert pl. a kelt tészta nem szereti, ha sokszor összehajtogatják).
Fontosnak tartom, hogy lássák miből készül az étel, mik az alapanyagok és érzékeljék a földdel való kapcsolatot.
A közös étkezés egyfajta kovász, ami összetart.

Naponta főzök (leves+főétel), a gyerekek is itthon ebédelnek, 11-re kell elkészülnöm az ebéddel, hogy indulni tudjak értük.
Süteményféle szinte mindig van. A férjem a munkahelyére pedig az előző nap készített ételt viszi.

Szerencsére egyre több olyan étel van, amit az egész család megeszik, addig alakulnak, míg mindenki hajlandó megenni.

A tojást kb. 5 éve mellőzöm, a tejet pedig először kényszerből hagytuk el, a fiam allergiája miatt, szintén 5 éve.

Én viszont azóta jobbnak érzem, hogy kiiktattam, nem hiányzik. A bolti tehéntejet magában sosem szerettem, a túró minősége is sokat romlott az utóbbi időben, engem a fűrészporra emlékeztet, a sajtnál nekem nem az íze hiányzik, hanem hogy harapható valamit egyek. A tofut sem viszem túlzásba, a gyerekek szeretik inkább.

Érdekel a népi konyha, illetve azon hazai és nemzetközi ételek megismerése, amelyek táplálkozásunkba illenek.

Nálam van Anyósom régi receptgyűjteménye is, 1943-as dátummal indítva.




A régi ételekkel kapcsolatosan azt gondolom, hogy érdemes átmenteni, ami értékes, hasznos, ugyanakkor bizonyos tekintetben változtatni is érdemes rajtuk, gondolok itt a lisztfajtákra illetve a zsír helyett más zsiradékot alkalmazni, a hús, tojás helyett szintén más alapanyagokat alkalmazni.

A vallások étkezéssel összefüggő szabályait is szívesen vizsgálgatom, meg a történelmi vonatkozásokat.
Úgy vélem, hogy tudatállapotunk kihat az étel minőségére, ezért fontos erre ügyelni a főzés során. Az ételt készítő lelkiállapota, gondolatai mintegy belefőnek az ételbe. Szeretettel, pozitív gondolatokkal más íze lesz.

Fontosnak tartom, hogy az alapanyag lehetőség szerint tiszta, vegyszermentes legyen. Hálával tartozunk a Földnek és a környezetnek azért, hogy testünket táplálja.
Sajnos gazdaságilag is veszélyben van a Föld népességeltartó képessége, ha az eddigi irányba haladunk továbbra is. Nagy mértékű a pazarlás és nincs igazán hajlandóság gyökeres változtatásra.

Az elfogyasztott étel -bizonyos szempontból- a lelkünket is táplálja, ezért jó ha erőszakmentes.
Szinte minden vallásban van egyfajta áldás és felajánlás az étkezések előtt/során, ezek arra is figyelmeztetnek, hogy a természetben semmi nem kisajátítható, nem a tulajdonunk, hanem csak részesülünk belőle.


A körkérdést továbbadom Citromfűnek, Napmátkának és Gabinak.

7 megjegyzés:

sajtkukac írta...

Hahaha, én is Pom-Pommal kezdtem anno! De jó újra látni ezeket a füzetkéket!
Niki

citromfű írta...

Köszönöm a körkérdést! Remélem hamarosan megszületik a válasz :)
Elolvastam a Te történetedet. Tanulságos, és érdekes!

Renata írta...

Sajtkukac!
:) volt még egy kis Vöröskeresztes receptes füzet is, iskolásoknak való.


Citromfű!
Én meg várom a Tiedet :)

napmátka írta...

Kedves Renáta!
Köszönöm a kérdésed, a blogomon már közzétettem a választ.

Gabriella írta...

Köszönöm a körkérdést, nekiálltam....

napmátka írta...

Kedves Renáta!
Végre nyugodtan elolvashattam a történetedet.Igazi élményt jelentett, nagyon sok új dolgot megtudtam Rólad, és a lét-tudatos konyhád kialakulásáról.

Renata írta...

Kedves Napmátka!
Elolvastam én is a Tiedet, majd kommentelek ott.

Mi is voltuk egy ideig kétlakiak, de nekünk közel volt a két hely egymáshoz.

Related Posts with Thumbnails
 
Lét-tudatos konyha - by Templates para novo blogger