Szolgáltatók

2008. november 10., hétfő

Péntek reggeltől mostanáig Net-hiányom volt. Mikor bejelentettük a konkrét hibát (péntek délután), már remény sem volt arra, hogy kijöjjenek hétfőnél hamarébb.



Múlt héten meg „vizes ügyeink” voltak, először a konyhai mosogató dugult el, így 5 napig vájdlingban mosogattam, ami erre alkalmatos kinti csap híján, elég kényelmetlen volt, mert a vizet folyton ki kellett vinni, s kiönteni, egy csepp sem mehetett bele a mosogatóba.
Hiába törekedtem a lehető legegyszerűbb ételek készítésére, még egy egyszerű tésztaételhez is kellett két edény, plusz a szűréshez szűrő.

Aztán jött a lenti, majd a fenti fürdőszoba javítási munkálata.

Hogy mire akarok kilyukadni?
Arra, hogy most is megbizonyosodtam arról, hogy egyre kevésbé szeretnék függeni a szolgáltatóktól (víz, gáz, áram), mert ha csak erre rendezkedünk be, akkor ki vagyunk téve ezek kénye-kedvének.
Ugyanakkor ezt a bejegyzést mégis egy szolgáltató jóvoltából írom, hiszen a munkánkhoz szükséges az áram. De ahol lehet, ott szívesen keresnék-keresek valami önmagunk biztosította megoldást.

Persze azzal is tisztában vagyok, hogy a földművelésnél is fennáll a függés, ott meg a természettel szemben.


3 megjegyzés:

Kata írta...

Ááá, ez több, mint kellemetlen, de mindenestre örülök, hogy jól vagytok, mert hiányoztak a bejegyzések! ;o)

Renata Kalman írta...

Szia Kata!
Köszi, hogy gondoltál rám és hiányoltál! :)

Unknown írta...

Egyetértek Veled! A ter,észettül függni valahogy mlgis "természetesebb"...

Related Posts with Thumbnails
 
Lét-tudatos konyha - by Templates para novo blogger