Őszutó manókkal

2008. november 22., szombat

Szinte az egész blogvilág már a Karácsonyra készül, majd’ minden recept valamilyen módon az eljövendő ünneppel kapcsolatos. Engem még érdekes mód nem érintett meg ennyire a várakozó hangulat, pedig ha betévedek a város környékére, akkor szembetalálkozok a dömpinggel is, tehát semmiképpen nem kerülheti el a figyelmemet.
Én még az őszutót érzem és tapasztalom, ami javarészt az idáig tartó enyhe időjárásnak tudható be, hiszen még most járok a kerti munkálatok végén, meg valahogy rövidnek tűnik az idei ősz.

A befelé fordulás viszont már előjött, nekifogtam varrogatni, pedig nem vagyok túl nagy kézügyességgel megáldva.

Remélem a nagylányom nem olvassa, hogy nekifogtam egy-egy kis manó varrásának, ami színvilágban biztosan igencsak messze áll attól, amit a manók képviselnek, de hajlottam azt a színt alkalmazni, amit a gyerekek választottak filcvásárláskor.

Nem járunk Waldorf-közösségbe, én csupán Waldorf-szimpatizánsnak mondhatom magam az alapján, ami ismeretem van erről a filozófiáról, életmódról. Mályvacsiga blogja (most kicsit szünetel) és Indianyó bejegyzései, munkái hiteles képviselői ennek.

Néhány hete itt fekszik a Manókészítés c. könyv az asztalomon, szerencsére vannak benne egyszerű elkészítésű munkák is.

Itthon ugyan nincs igazi alapanyagom, ami szükséges lenne hozzá és a közeljövőben esély sem látszik arra, hogy eljutok ilyen dolgokat árusító helyre, így nekifogtam a kéznél fellelhető alkatrészekkel: fémdrótot használtam a belsejükbe, a fejnek pedig egy eredetileg más célra szánt és kialakított golyót álcáztam el.
Az arcon megint dilemmáztam, a könyvben van szemük és szájuk is, így én is megrajzoltam. A szakáll ismét kényszermegoldás, gyapjúból csak rozsdabarna szín van itthon, így ebből készül.

Tehát valamiféle manó-utánzatok lesznek ezek és inkább munka-meditációnak felfogható tevékenység ez, mintsem valódi alkotás, de többféle szempontból ad valami töltetet most nekem.

A könyvet a Kenderkóctól rendeltem.