Hajdanvolt konyha ízei

2009. február 24., kedd

Napmátka tűzhelye írt gyermekkora ízeiről és engem is felkért erre.
Gyereknek elég rosszevő, vékony kislány voltam. Nemigen volt olyan étel, amiért rajongtam volna, vagy ha igen, akkor azok általában édes ízűek voltak, például a betűtésztás paradicsomleves, a grízes tészta, a töltött paprika és sütemények közül a rácsos linzer.

A rácsos linzerről már írtam, ez a nyolcvanas éveket idézi fel bennem. Akkor készült gyakran nálunk, aztán azóta sajnos elmaradt. Már iskolás „nagylány” voltam, mikor a húgom született, így Anyukám otthon volt, én pedig tanítás után hazamentem, s otthon ebédeltem. Felsős koromtól kezdve viszont napközis-menzás lettem, majd gimiben már kollégista voltam. A menzás ételek közül egyedül a tejbegrízre emlékszem vissza szívesen, nem sikerült még leutánozni. Igaz állítólag lisztes búzadara és vizes tej elegye, s jó-pár csomó is volt benne, de mégis ezt valahogy szerettem.

'77-78 környékén

Emlékszem annak idején, a hetvenes-nyolcvanas években, banán és egyéb déligyümölcs kizárólag az év egy adott időszakában volt kapható. A helyi falu boltjába hoztak pár rekesszel, s abból csak néhány darab jutott egy-egy vevőnek.

Nagy áttörést jelentett az az időszak, mikor megjelentek a „luxus csemegék”, úgy s mint a kis dobozos mogyorókrém (a diókrém nem hagyott mély nyomokat bennem), s a piros pöttyös Túró Rudi. A mogyorókrémet egész egyszerűen az ujjunkkal ettük. A krémtúróba kiflit mártogattunk, a Donald rágót az "osztályidegen" zöldséges boltjából szereztük be. A limót és a virágos nyalókát a helyi boltban vettük. Akkor még nem tántorított el ezektől a fogszuvasodás réme sem.

A kedvenc csoki repertoárom: Hírös barackos, Mackós mogyorós, piros mogyorós, betűs csoki. A Kajla valahogy az utált kategóriába tartozott.

A mesesajtot és a kinyomós (tömlős?) sajtot is csíptem, s emlékszek még valami fürjtojásos-petrezselymes tubusos kencére, ami szendvicsre való volt, s amit mire megszerettem, eltűnt a boltokból.

A fentiek alapján bizonyára jó benyomást tettem mindenkire és nyugtázni lehet, hogy csupa egészséges finomságok iránt vonzódtam. :)

Az ételek ízeinél úgy érzem jobban belém vésődtek a Mamám konyhai ténykedésének az ízemlékei. A nagy házban tágas konyha-veranda volt. Az ablakban teleltek át a cserepekbe ültetett virágok. A nagy meggyfa ebédlőszekrényben voltak az étkészletek, edények, békebeli kávéscsészék. Kuglóf- és szufléformák, terítők, asztalkendők.

A tűzhely mellett álló konyhaszekrény fémkallantyúval csukható szép régi darab volt, valamilyen zöldes szín sejlik fel bennem. Az biztos, hogy szívesen használnám ma is. Ebben volt a lisztes és cukros fémdoboz, rajta a cirkalmas betűs felirat: liszt…
A kézzel tekerhető, barna fagombban végződő kávédaráló mindig frissiben darálta a szemeket. Aztán bejött a boltokban használatra kitett elektromos őrlő, s akkor már darálva hoztuk haza a kávét, nem szemesen.

A bádogkannában tartott tejből a pettyes bögrémben kaptam a malátakávét. Hozzá nekem elég volt egy fél kifli is. Amolyan barna, ropogós, harapható, rágható, nem szájpadlásra feltapadó üreges, felfújt a boltokban ma kapható, csupán névleg kifli.

Lekvárok, dzsemek, szigorúan felcímkézve, nem úgy, mint nálam, hogy ilyenkor télen találgatósba megy át a dolog, vajh mit rejt az adott üveg. Az eperdzsemen a szép egész szemek kívülre is hirdették tartalmát, de mégis rákerült, hogy: eper.

A tűzhelyben sült a tekergődzős kígyórétes, a fonott foszlós kalács és a mákos rúd. Ha kis kerek fonott kalács készült, akkor annak tetejére szemes mák került.

Vasserpenyőben sült a palacsinta. A köménymagos rántott levesben nagy igyekezettel kerülgettem a magokat, hogy még véletlenül se harapjak rá. Ma már kimondottan szeretem.

Nagy lábosban puffogott a tejbegríz. A Holle anyós tányérba kimerve a ráhintett fahéjas kristálycukor villámgyorsan édes barna folttá olvadt. A szélét siettük letudni, mert oda többnyire nem jutott a szórásból. A közepe volt a legjobb. De nálam még az is előfordult, hogy addigra jóllaktam…

A pincedomb tetején volt a két fehér ribizlibokor. Ott játszottam unokaöcsémmel, s megesett, hogy a szomszéd fogorvosék későn elköltött ebédjének imáját is áthallottuk.

A régi malom felszámolása után kevesebb érdekesség maradt a másik oldalon. Betelepült a vízmű, s a füves helyre egy betonplaccot öntöttek. Barna faklumpákban bukdácsolva jó párszor horzsoltuk véresre a térdünket.

Időnként átfestettük apukám által tűzzel-vassal üldözött (na jó, ma már megértem: giccses!) nagy méretű gipsztörpéinket, meg az olajoshordók oldalát pingáltuk.

Délután a bágyadt melegben a darazsak is álmosítóan döngtek. Kikunyeráltuk egy-egy fagyi árát, s elindultunk a cukrászda felé. Csak egyenesen kellett menni, de Mama kinn állt a rácsos kerítés előtt, s leste, ahogy apró lábainkkal a Richter-fagyizó felé igyekszünk.
Mazsolát rejtő puncs és még valódi vaníliarudat tartalmazó vanília, nekem ez volt a kedvencem.

Anyu az unokaöcsémmel, én balra

Mama a főzéshez mindig kötényt és kendőt kötött, noha kendőt máskor nem hordott.
Szép apróra tudta vágni az alapanyagokat. Emlékszem mennyit emlegette krumplihámozás közben, hogy anno a háborúban zsákszámra pucolták a krumplit. Akkor kapott köszvényt a fagyos gumóktól.

Néha mesélt csak, mert nem szeretett emlékezni …
A háború után költöztek be abba az L-alakú házba, ahol most már két évtizede más lakik, de amit időnként el kell mennem megnézni, hacsak messziről is. Szemben volt egy kézzel hajtható kút, melynek nyikorgását a nehéz redőnyökön keresztül is hallani lehetett.
Szinte hajnal volt még, de már húzta a nótát, hiszen jött a sokgyerekes családfő a vízért.

Mamáék nyáron kint ettek, ott volt a nagy kerek vasasztal, közepébe lehetett szúrni az ernyőt. Mokka, a vörösesbarna skótjuhász, éberen várta a neki vetett falatokat.

Egresmártás, meggymártás, almaszósz... mindig volt mártás az ételekhez, ez többnyire a főtt húshoz dukált.
Évekkel később, mikor már nem saját konyhát vitt, sokszor felemlegette: miért felejtettük el az étkezésből a mártást?

Fiatalon festészetet készült tanulni, ami sosem vált valóra egy szerencsétlen gerincsérülés miatt, így otthon háztartásbeli maradt, meg kézimunkázott: perzsaszőnyeget, csillagmintás terítőt, poháralátéteket.
Nagytakarításkor járt egy néni segíteni, olyankor a kerítésre akasztott szőnyegek tompán puffogtak a kerek faporoló alatt.

Egy ideig még vegyeskereskedést vezetett, de mikor sorra temette el a családtagjait, visszavonult.

A régi tárgyak, emlékek lassan elkoptak, új korszak vette kezdetét.
Valahogy igyekeztünk szabadulni a régitől, mintha a jövő szebb és jobb lenne.
Rakosgatom össze a mozaikokat, a mit-miérteket, mert nekem fontosak az emlékek, ismerni, hogy honnan jöttem.