Rozmaringos töltött szejtántekercs

2009. április 12., vasárnap

Nálunk idén ez készült sonka helyett:





Az alapja a házi szejtánmassza, melynek elkészítése megtalálható: itt.

Természetesen boltban vásárolt sikérporból is készíthető, a csomagon lévő leírás alapján.


Hozzávalók:

30 dkg tönkölylisztből készült szejtán
kb. 4 ek búzakorpa
10 dkg sárgaborsó
1/2-1 szál sárgarépa
1/2 fej hagyma
2 tk füstölt só (azt hittem sok lesz, de nem is nagyon érződik benne)
1 tk szárított fűszerkeverék (rozmaring, kakukkfű)


Elkészítése:

A szejtánmasszát ledaráltam úgy, mint a szejtánfalatkánál és annyi búzakorpát kevertem bele, amitől formázható lett, vagyis nem ragadt.
(A masszát előző nap készítettem el és a hűtőben tartottam).

Egy fóliára kiterítettem. Időközben elkészítettem a tölteléket.


Töltelék:

A sárgaborsót megfőztem, a sárgarépát lereszeltem. Hozzáadtam az apróra vágott hagymát és a fűszereket.

A tölteléket a szejtánmasszára simítottam és feltekertem.




Alufóliával letakart sütőtálban, alacsony lángon (170 °C) mintegy 30 percig sütöttem. A végén a fóliát levéve kicsit rápirítottam.

(Ez utóbbit ki kellett volna hagyni, mert kicsit kérges lett és szeletelésnél nehezen boldogultam vele).


Sütés előtt


Az ízesítésen még talán lehetne kicsit módosítani.

A búzakorpa a liszt szitálásakor kiszitált korpa, ennek egy részét kevertem vissza hozzá.

3 megjegyzés:

Kata írta...

Ez jó ötlet, ki fogom próbálni!

Renata Kalman írta...

Kata!
A fűszerezésen annyit módosítanék, hogy nekem kicsit "sok" az íz, mert sülés után jobban érződött belőle.

erős ildikó írta...

Már megint egy szejtános finomság. Rajta van már a bevásárlólistámon, előbb-utóbb eljutok a kipróbálásig...

Related Posts with Thumbnails
 
Lét-tudatos konyha - by Templates para novo blogger