VKF! – XXIV.- Házi malom

2009. április 19., vasárnap

Érzem, hogy jobban belemélyedhettem volna ebbe a gasztrobloggereknek kiírt legújabb pályázatba, mely "Saját levében" bloggerina kitűnő ötlete: miszerint írjunk egy olyan hozzánk közelálló konyhai, -vagy legalábbis gasztro vonatkozású- tárgyról, eszközről, melyhez történetet tudunk kanyarintani, majd készítsünk el segítségével egy ételt.
Találhattam volna mások számára több fantáziát rejtő, látványosabb holmit is, a maga frappánsan megírt kis történetével.
Nekem most mégis ez a számomra alapnak tekinthető konyhai eszköz jutott eszembe, talán azért is, mert már régóta foglalkozok az ember legősibb táplálékával, a gabonákkal. Hogy fontos volt, s tisztelték ezt a táplálékcsoportot az emberek, annak bizonyítéka a búza szó jelentése is: élet.

Nos, nekem az egyik legfontosabb és legnagyobb segítséget jelentő konyhai eszközöm ez a kb. 5 évvel ezelőtt vásárolt kis házi malom.



A zsákban tárolt szemes gabonákból (búza, tönkölybúza, zab, rozs stb.), ha nem is mindig közvetlenül sütés-főzés előtt őrlök, de az esetek többségében azért friss, illatos lisztet tudok használni az ételkészítéshez.

A kismalomnak számomra csak előnye van:

Nem kell cipelnem a boltból a lisztet, árban kifizetődőbb, nem kell kidobnom gyakran egész zacskó liszteket a benne lakozó hívatlan látogatók miatt (moly), s mivel elektromos (kézi őrlésre én a jelen helyzetemben nem vállalkozok), ezért időben sem tart sokáig a művelet.

Kenyér és egyéb sós péktermék készítésekor a megőrölt liszt a dagasztótálba vándorol, ahol hozzáadom a kovászt/élesztőt és a többi alapanyagot. Az összedolgozott tészta pihen egyet a kispárna alatt, majd gyúródeszkára kerül, ahol felveszi a majdani formáját.

A kenyeret cseréptálban sütöm, a kifliket, zsemléket pedig sütőlemezen.
Van, hogy simán, különleges ízesítés nélkül marad a tészta, van, hogy magvakat gyúrok bele. Most kendermagot tettem bele. A kendermagot nemrégiben sikerült közelebbről megismernem, eddig még csak a kenyér, kifli tésztájában használtam.





Kendermagos kiflik

Hozzávalók:

90 dkg liszt (50 dkg teljes kiőrlésű tönköly+25 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt+15 dkg szójaliszt)
2 púpozott tk só
1 ek méz
4 ek folyékony kovász (házi)
2 dkg élesztő
kb. 6-7 dl langyos víz
2 ek olaj+egy kevés a kenéshez
1 ek kendermag

Elkészítése:

A kovászba belemorzsolom az élesztőt, hozzáadom a mézet és egy kevés langyos vizet. Hagyom „dolgozni” az elegyet.
Összekeverem a liszteket, beleteszem a sót.
A felfutott kovász-élesztő elegyét a lisztbe beledolgozom, apránként hozzáadva a langyos vizet.

A víz mennyisége függ a liszt fajtájától. Még ugyanazon lisztfajtán belül is más lehet a vízigény, attól függően, hogy mekkora szemcseméreten történt az őrlés.

A végén simára dagasztom a beleadagolt olajjal és kendermaggal.

Letakarva kelni hagyom. Mikor alaposan megkelt, szétterítem, s kör alakúra igazítom (lehet több részletben is csinálni, több részre osztva a tésztát).

A köröket lekenem olajjal és tetszés szerint még egyszer meg lehet hinteni kendermaggal, vagy a tészta összeállításánál két részre osztani, s egyik felét akkor, a másikat most rászórni.

A közepéből kiindulva cikkekre vágom a tésztát. A cikkeket szélesebbik felétől kezdve kiflialakúra feltekerem. A kis kifliket sütőlemezre sorakoztatom, majd 200 °C-ra melegített sütőben megsütöm, melybe előzetesen egy kis vízzel teli edényt tettem.

Kapcsolódó receptek:

Lenmagos kenyér
Kifli
Szezámos kifli
Baguette

16 megjegyzés:

Belly írta...

Szia!

Olyan régóta keresek már egy ilyet!Hol lehet kapni és mennyiért?

Renata írta...

szia!

itt:
http://www.ketezeregy.hu/malmok/keem1.html

Bal oldalt vannak felsorolva a típusok.
A mienket úgy tűnik már nem gyártják, nincs fenn náluk.

60 ezer körüliek a sima malmok. Aztán van olyan, ami pelyhesíteni is tud, pl. a Duett.

Nekem van külön pelyhesítőm, de az kézileg hajtható.

Renata írta...

de, ott a mienk is...:))
most 57e ft.

Palócprovence írta...

Az én fantáziámat igenis megmozgatta! :)) Egy időben minden vágyam egy ilyen kis malom volt, de akkoriban nagyon szűk volt a kínálat, az is kézi. Jó, hogy eszembe juttattad és tetszik a link is! :)

"saját levében" írta...

Ez olyan tárgy, amit majd az unokád boldogan kitesz a vitrinbe.

Kismaruszja írta...

Nahát, mi is ilyet szeretnénk venni köv. hónapban. Elégedett vagy vele? Írnál egy picit róla, akár mail-ben is?
Köszi:Marcsi

citromfű írta...

Nagyon szép ez a malom! Szinte érzem a frissen őrölt liszt illatát. Az a kifli pedig mennyeinek néz ki!

Belly írta...

Szia!

Köszönöm a linket:-D

napmátka írta...

Malmokat már én is nézegettem, egyszer majd szeretnék, de hát nem olcsók...
Igaz, hogy csak egyszer kell megvenni.
Nagyon szépek a kendermagos kiflik! Hol veszed a kendermagot?

napmátka írta...

Majd elfelejtettem: Nagyon szép az új bannered az orgonákkal!

duende írta...

Én is régóta fenem rá a fogamat... Majd egyszer. Mindenképpen szeretnék egy malmocskát.

Renata írta...

Köszi, lányok!

Marcsi! Nagyjából leírtam már a posztban, de majd még összeszedek néhány dolgot!

Napmátka!
Megtérül idővel az ára, mondjuk attól is függ ez persze, hogy mekkora mennyiségre használja az ember.
A kendermagot Szegeden vette a férjem, írt róla Gitta is a blogjában, de ők nyers ételekben fogyasztják.

la petite cuisinière írta...

szia,
hú, nekem is felkeltette az érdeklődésemet ez a kis malmocska. nem lehet rossz.
kérdés: a magokat (búza, rozs, árpa, stb.) hol szerzed/szerzitek be?
köszi

Renata írta...

szia!
Én egy környékbeli biogazdától veszem (dél-Alföld).
Pest környéki ismerőseim a Biopiacon szokták vagy keresnek egy ottani gazdát, főleg ha nagyobb tételben akarnak vásárolni, mert van erre alkalmas tárolóhelyük. Ha nem ragaszkodsz a bio-hoz, akkor még több lehetőség van. Neten is lehet rákeresni apróhirdetésekben.

Névtelen írta...

Szia Renáta!
Régen írtál a házi malomról,de én most állok vásárlás előtt.Szeretném tőled megkérdezni,hogy a gabonát őrlés előtt meg kell-e mosni vagy esetleg kiválogatni?
Válaszodat előre is köszönöm.Edina

Renata Kalman írta...

Szia Edina!
Elnézést, hogy csak most láttam meg a bejegyzésedet. Én nem mosom meg a gabonát. Kiválogatni akkor szoktam, ha látok közötte gyommagvakat. Remélem számodra is annyi örömöt hoz a malom, mint nekem. Én nagyon szeretem.

Related Posts with Thumbnails
 
Lét-tudatos konyha - by Templates para novo blogger