Paradicsomos karfiol

2011. január 31., hétfő

Az alábbi indiai ízvilágú étel mellé kiegészítésként valamilyen köret vagy kenyérféle illik.



Hozzávalók:

1 kg karfiol

4 közepes paradicsom vagy 1 üveg natúr paradicsomszósz (kb. 3 dl)

2 evőkanál olaj

1 teáskanál só

1 teáskanál őrölt római kömény

1 kávéskanál fekete mustármag

1 kávéskanál őrölt koriander

1 kávéskanál őrölt lepkeszegmag

1 kávéskanál gyömbér

kb. 2 dl víz


Folytatás: itt

2011. Kifőztük karácsony – előzetes

2011. január 29., szombat

Habár még csak most tudtuk magunk mögött a Karácsonyt, de aki részt szeretne venni az idei, 2011. évi jótékonysági akcióban, annak már most kell jeleznie részvételi szándékát.

Az akcióval kapcsolatos levél itt olvasható:


Idén is lesz Kifőztük Karácsony! A 2010-es akcióban 115 blogger közreműködésével közel 1,5 millió forintot gyűjtöttünk a Magyarországon élő éhező gyermekeknek és családjaiknak a Kifőztük Karácsony kiadvánnyal. Úgy gondoltuk, hogy idén is elkészítünk egy adománygyűjtési számot. Ehhez várjuk azon bloggerek jelentkezését, akik részt szeretnének venni az adománygyűjtésben. Csatlakoztunk a Segítsütit és a Sok kicsit megszervező és lebonyolító SoSe alapítványhoz.

Az alapítvány elkülönített alszámlájára fog befolyni az adományozóktól a pénz, és minden forintból a meghatározott célra fognak menni a megvásárolt tárgyak, felszerelések. A Kifőztük oldalára felkerülnek majd sorban a számlák, és a beszámolók a teljesítésről. A támogatandó szervezetet keressük, amint megvan az együttműködés, tájékoztatunk mindenkit, hogy kinek a javára fog az idei Kifőztük Karácsonyra beérkező adomány menni. Várjuk azok jelentkezését, akik szeretnének csatlakozni az akcióhoz és receptet, anyagot szeretnének küldeni a következő Kifőztük Karácsony adománygyűjtési különszámába! Jelentkezési határidő: 2011. február 8. A jelentkezéseket az alábbi e-mail címre várjuk: yasmine.bazarja@kifoztuk.hu Kérjük, hogy az e-mailben add meg a blogod nevét, elérhetőségét is! Köszönjük!

Házi sajt (paneer vagy panír)

2011. január 27., csütörtök

A sajt készítéséhez házi tejet használjunk, mert a bolti tejjel nem sok eredményt érünk el.

Elkészítési idő: kb. 1 óra+préselés

Hozzávalók:

2,5 l friss házi tej

80 ml citromlé


Elkészítése:

A tejet egy vastag aljú lábasba vagy serpenyőbe öntjük és felforraljuk, közben ügyelünk arra, hogy oda ne égjen.

A tejhez lassan hozzáöntjük a citromlevet, miközben folyamatosan keverjük.

A tetején rövidesen megjelenik, kicsapódik a túró. Óvatos kevergetés közben húzzuk le a tűzről, majd hagyjuk állni.

Folytatás: itt


Fűszeres spenót (sak) sült burgonyakockával

2011. január 20., csütörtök

Az alábbi enyhén kesernyés ízű étel kiválóan ellensúlyozza az édes fogásokat. Aki kicsit lágyabb változatban szeretné elkészíteni, az helyettesítse a vizet tejjel.

A vegánok növényi tejet használjanak!




Hozzávalók:

50 dkg spenótmassza

25 dkg burgonya

1 kávéskanál lepkeszegmag

½ kávéskanál ánizs

1 kávéskanál római kömény

1 kávéskanál koriander

1 teáskanál só

víz

olaj a sütéshez

Elkészítése:

A burgonyát hámozzuk meg és vágjuk fel kockákra. Forró olajban süssük ki.

Folytatás: itt

Az immunrendszer erősítése természetes módszerekkel

2011. január 15., szombat

Ahogy beköszöntött a hideg idő, a reklámok sorra elkezdték hirdetni a különféle gyógyhatású szereket náthára, megfázásra, influenzára.

Felmerül a kérdés, hogy mit tehetünk mi magunk immunrendszerünk erősítése érdekben, hogy elkerüljük a téli betegségeket vagy ha ez mégsem sikerült, akkor mivel tudjuk elősegíteni a gyógyulást?


Az alábbi összeállításban természetes módszerek, gyógymódok következnek.

1. Megfelelő táplálkozás

Ez persze általánosságban is érvényes, nemcsak a őszi-téli időszakban, de ilyenkor még fokozottabban kell figyelmet fordítani erre.

A megfelelő étrend helyes arányban tartalmazza a következőket: fehérjék, szénhidrátok, zsírok, vitaminok (C-, A-, B-vitaminok, karotinok, E-vitamin és folsav), ásványi anyagok, antioxidánsok és flavonoidok.

A két utolsó fogalom leegyszerűsített értelmezése:

Antioxidáns: a szervezet szabad gyökeit köti meg, vagyis nem engedi, hogy a szervezet sejtjei oxigén felvétele következtében gyorsabban romoljanak, öregedjenek.

A flavonoidok nagyjából ugyanezt jelentik: növényi antioxidánsok. Többnyire a lilás-feketés színű gyümölcsök sorolhatók ide (pl. áfonya, fekete szőlő, fekete ribizli)

Homoktövis


Az immunrendszert a következő ételek gyengítik:

fehér cukor, fehér liszt, húsételek, konzervek, félkész- és készételek, tartósítószeres, aromásított, állományjavítókkal dúsított, ún. mesterséges ételek, nehezen emészthető ételek.

Előnyösen pedig a következők hatnak:

gabonák

zöldségfélék


friss gyümölcsök

csírák

Ezek energiát biztosítanak, valamint vitamint és ásványi anyagot juttatnak a szervezetnek.

Télen is érdemes nyers salátákat fogyasztani az aktuális kínálatból (fekete retek, cékla, káposzta, répa stb.)

A csíráztatott gabonák, olajos magvak, illetve a fűszernövények csírái valóságos zöld energiabombaként hatnak a szervezet számára. Érdemes ősztől-tavaszig csíráztatni csíráztatóedényben vagy akár virágcserépbe ültetve is. Ily módon olcsón és egyszerűen juthatunk friss zöldhöz egész télen keresztül.




2. A fűszernövények


Nemcsak vitamin- és ásványi anyag tartalmukkal vívtak ki előkelő helyet a maguk számára, hanem számos olyan tulajdonságukkal, mely a szervezet számára igen áldásos: több közülük ugyanis gyulladásgátló és fertőtlenítő hatással bír....


A cikk folytatása: itt



Kifőztük 11.

2011. január 10., hétfő

Megjelent az idei év első száma! A hagyományos ízek a fánkokkal már a Farsangra készülnek, de emellett helyt kapnak a nyerskonyha salátái is.




Tőlem egy laktató gabonás étel és az ünnepi nagy eszem-iszomokat kompenzáló fogás, fűszeres spenót került bele a kínálatba.

A magazin ingyenesen letölthető itt: Kifőztük

Lét-tudatos hírlevél

2011. január 4., kedd

Hamarosan indul!





Értesülj levélben a honlap újdonságairól, az aktuális receptekről, cikkekről és a legfrissebb programokról.

Feliratkozás a honlap bármely belső oldalán -jobb oldalt fenn-.

Related Posts with Thumbnails
 
Lét-tudatos konyha - by Templates para novo blogger