Sárgabarackos gombóc

2008. július 25., péntek

Ha már sárgabarack, akkor következzen egy ezzel készült étel receptje.

Siccike posztja adta péntek reggel az ötletet, hogy gombócot készítsek ebédre, a gyerekek nagy örömére.



Hozzávalók:

30 dkg burgonya

30 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt

1 evőkanál növényi margarin

1 csipet só

búzacsíra és zsemlemorzsa 1:1 arányú keveréke

olaj

Töltelék:

sárgabarack

fahéj

cukor

Elkészítése:

A burgonyát héjában megfőzöm. Mikor kész, lehúzom a héját, összetöröm, majd hűlni hagyom. Liszttel, a csipet sóval és a darab margarinnal összegyúrom. Gyúródeszkán fél cm vastagságúra kinyújtom, majd kb. 6x6-os négyzet alakú darabokra metélem. Közepére egy fél barackot teszek (a kisebb fajtájúból) és 1 mk fahéjas cukrot szórok rá. Négy sarkát összefogom batyuba, majd gombóccá alakítom.

Közben vizet forralok, amelybe 1 ek olajat teszek. Mikor felforrt a víz, négyesével beleeresztem a gombócokat.

Míg az első adag fő, addig olajon megpirítom a búzacsírás zsemlemorzsát, majd rászedem a kifőtt gombócokat és óvatosan megrázogatom, hogy mindenhova jusson a gombócra morzsából.

Szórásnak fahéjas porcukrot tettem rá, de volt aki sárgabaracklekvárt kért hozzá.


3 megjegyzés:

Kata írta...

Na, eddig bírtam, mindeki gombócokat gyárt ( én meg még sosem ), úgyhogy hamarosan én is megcsinálom!! :o)

Renata Kalman írta...

Akkor hajrá, majd megyek megnézni!

siccike írta...

Látom, gombócáradat volt a hétvégén, tök jó!:-))

Related Posts with Thumbnails
 
Lét-tudatos konyha - by Templates para novo blogger