A Mágus-kert

2009. április 27., hétfő

Tegnap kirándulást tettünk a szomszéd faluban lakó Mágus barátunkékhoz. Mielőtt bárki megkérdezi, hogy miért "Mágus" a Mágus, nos kissé leegyszerűsítve csontkovácsolással, energiagyógyászattal és radiesztéziával foglalkozik. Nagyjából…



A házigazda


Most a kertjét is szemügyre vehettem, mert amíg a férjemet kezelte, addig a feleségével és a gyerekeimmel az udvaron időztünk.



A kert nagy részében gyümölcsfák vannak, melyek csalános permetet kapnak. Igaz ez nem tart távol minden fa- és gyümölcs kártevőt, de bizonyos dolgokra hatékony. A gyümölcsöket hasonlóan teszik el, mint én, rövid ideig forralják és nem főzik szét azokat.

A konyhakertben meglepő módon lassan már termőre forduló borsót találtam (virágzás állapotában leledzik), a saláták pedig majd kifordulnak a földből jóllakottságukban.

Érdekes a bujtatással szaporított szőlő -a képen nem tudom mennyire látszik-, hogy lemegy a földbe a szár felső vége, majd egy darab után kijön az új tő.




Korábban tartottak állatokat is (kecske, tyúk), de bajban voltak, mikor eljött a levágás ideje...

Fejben megfőzzük az egész étlapot és tudom, hogy otthon első dolgaim egyike lesz a gumós édeskömény leellenőrzése. Eddig csak a magos változatát termesztettük, de idén ültettünk gumósat is. Még nem bújt ki, de már alig várom…

Krémleves-tippet kapok rá, mert ahogy a gyerekeket ismerem, magában nem hiszem, hogy vevők lennének rá.




Bambusz, a fekete-fehér egérvadász jobbnak látta, ha a tüskés bokor aljába húzódik négy (de inkább három) zajos emberke láttán.




A teraszon veszem szemügyre ezt a cserépbe ültetett fűszert, ami: zsázsa, de az én itthoni zsázsám nem egészen így néz ki. Ennek kicsit szeldeltek a levelei, az enyémek meg oválisak. Tud-e valaki ez ügyben felvilágosítást adni nekem?




Mielőtt az egész udvar a héjas mogyorótól ropogna, indulóra vesszük. A férjem is kilép az ajtón, úgy 2 cm-el magasabban...

4 megjegyzés:

erős ildikó írta...

Édesköményt még én sem ettem, de nagyon kíváncsi vagyok az ízére. Majd számolj be róla, hogy érdemes-e ültetni, mert kicsit tartózkodom az édes zöldségféléktől.

Renata Kalman írta...

Én is így vagyok, émelyítenek, de majd kombinálom valamilyen más ízvilágú alapanyaggal...
az édesköménymagot viszont nagyon szeretem az indiai típusú ételekben.

Dorka írta...

Sziasztok!
Én idén ültettem édesköményt.
Hááát annyit róla, hogy nagyon nagy lelke van...
Ha egyszer elfelejted meglocsoni, bosszúból rögtön felmagzik
Nekem egyetlen értékelhető példányt sikerült nevelnem.
Nem baj, majd jó lesz a magja teának...
üdv.

Renata Kalman írta...

Dorka!
Ami teának való az szerintem nem a gumós, de lehet, hogy nem jól tudom. Nekem van a kertben nem gumós, már 6-ik éve. Évről-évre változik a terméshozama, jó magasra megnő. Ősszel levágom a fejeket, mikor megszáradt benne a mag és szépen le kell szedegetni róla a magocskákat. Elég babra munka, nincs is időm erre már 2 éve, csak kicsépelem, ami lejön az lejön, ami nem, az nem.

Szóval: a gumós édesköménynek a magja milyen?

Related Posts with Thumbnails
 
Lét-tudatos konyha - by Templates para novo blogger