Szamósza - zöldséggel töltött fűszeres csemege

2009. augusztus 23., vasárnap

A nyár utolsó napjait éljük, mostanra sűrűsödnek össze az utolsó pillanatban elvégezhető illetve még elmaradt dolgok.

Jövő héttől megint a falu területére illetve a házra, ház környékére összpontosul majd javarészt az életem.

Kevesebbet írtam mostanában a kertről illetve az ezzel kapcsolatos teendőkről (lehet, hogy valakinek nem is hiányzik). Számomra viszont lényeges, mert ez is egyfajta tükre a munkám egy részének, így szánok majd ismét erre is időnként egy-egy bejegyzést.

Most viszont egy sós csemege következik, ami útra is vihető, csomagolható, habár leginkább frissen élvezhető.


Szamósza – zöldséggel töltött fűszeres csemege




Hozzávalók:

A tésztához:

60 dkg liszt
10 dkg pálmazsír
2 mk só
½ mk kurkuma
langyos víz (kb. 2,5-3 dl)

Töltelék:

párolt zöldség, többnyire: karfiol, zöldborsó, kukorica, burgonya, sárgarépa
nálam legutóbb: padlizsán összepárolva kevés paradicsommal és fűszerekkel

Fűszerek:

½ mk őrölt koriander
1 mk őrölt római kömény
1 mk kurkuma
¼ mk őrölt bors
1 mk só
petrezselyem- vagy korianderlevél

Elkészítése:

A lisztet elkeverem a sóval és a kurkumával, majd elmorzsolom a pálmazsírral. Hozzáadom a vizet és összegyúrom.
Letakarva hűvös helyen 20 percig pihentetem.
Időközben a zöldségeket megtisztítom és kevés olajon a fűszerekkel megpárolom. A végén teszem bele az apróra vágott zöldfűszer-leveleket, majd hűlni hagyom a tölteléket.

Előveszem a tésztát és kis darabokra vágom. Mindegyik tésztadarabot kör alakúra nyújtok.

Más módszer: kinyújtom az egész tésztát, majd kör alakú formával kiszaggatom.

Mindegyik körre egy kis kanálnyi tölteléket halmozok, félbehajtom és a végét szorosan lenyomkodom, hogy ne nyíljon szét sütés közben.

Speciális formával is lehet készíteni, például: ilyennel.

Előmelegített sütőben, tepsibe helyezve megsütöm.

Az eredeti recept szerint a tészta hozzávalói között víz helyett joghurt szerepel, illetve bő olajban/ghíben kell kisütni.
Az enyém a sütőben sütéssel kicsit szárazabb lesz.

9 megjegyzés:

KryaSpirit írta...

Imádom a szamószát, bár inkább azt ami itthon készül. Egyszer ettem egy indiai gyorsétteremben, de az nekem már túlságosan fűszeres volt. Azóta inkább itthon készítem.

duende írta...

Imádom! Nagyon finom, egyik nagy kedvencem.

erős ildikó írta...

Ez nagyon klassz recept, szeretem a tésztába bújtatott zöldségeket, olajban sütve is finom lehet!

Renata Kalman írta...

Köszi, hogy benéztetek!
Van ennek egy profi fonási módszere, ahogy fonják a szamósza szélét, nekem nem sikerül úgy.

vegavarázs írta...

Hát igen, szamószával engem is le lehet venni a lábamról... Szép lett!

Palócprovence írta...

De, nekem hiányzott! :))
A szamószát pedig szeretem!

Renata Kalman írta...

Vegavarázs, Palócprovence!
Köszi Nektek! :)

nagyorsolya írta...

Szia Reni!
Régóta nézegetem ezt a receptet, és most végre megcsináltam. ISTENI, köszönöm! http://alkoto.freeblog.hu/archives/2010/06/30/Szamsza__1_rads/

Ti mivel eszitek?

Renata Kalman írta...

Orsi!
Sok mindennel! Krumpli, rizs, egyéb gabonaféle vagy hajdina, köles, amarant.Hogy ne legyen túl száraz, fojtós, ehhez saláta megy.

Vagy főzelékkel, feltétnek.

vagy csak úgy, pl. kiránduláson!!

Megnéztem a Tieidet is a blogodon!

Related Posts with Thumbnails
 
Lét-tudatos konyha - by Templates para novo blogger