Nordic walking - a 30 éves balástyai jógakolostor szervezésében

2009. október 10., szombat

Nem most hallottam először erről a sportágról, pár évvel ezelőtt egy vega fórumon már olvastam lelkendező sorokat követőitől.

Rácsodálkoztam ugyan akkor, de különösebben nem kerestem információkat róla.



Aztán -immár élőben- végighallgattam egy nordic walking-ista beszámolóját és dörzsöltem szemeimet a jól látható testi változások miatt (is), ugyanis a sportág újdonsült szerelmese néhány hét alatt külsőre szinte 10 évet fiatalodott.

Ez már felkeltette a figyelmemet és érdekelni kezdett a miért, meg a hogyan.

Engem egyelőre még csak elméletben. De azóta megsokasodtak környezetemben a (nem fehér) bottal közlekedők.

Vagy csak a figyelmem hegyeződött ki rájuk? Mindenesetre ez jó jel…


/A cikk szerzője a bejegyzés végén szerepel/


GONDOLTA VOLNA, HOGY AZ EGÉSZSÉG ÉS A BELSŐ BÉKE ÖSVÉNYE ÖRÖMMEL JÁRHATÓ?

Pedig így van. Egy jó barátomnak, Csépke Imrének 40 évébe került, mire kidolgozta egyik lehetséges útját. Sokáig nem értettem, hogy mit csinál. Magába szállt, gondolkodott, aztán síbotokat fogott a kezébe és hosszú órákra eltűnt a tanyavilágban. Aztán újra megjelent, és titokzatosan arról beszélt, hogy valami különöset szeretne adni a világnak. A napokban értettem meg, hogy csoda történt: a 21. században is van új a nap alatt. Imre valami forradalmi dolgot tett le az asztalra. Amikor átláttam, hogy mi is történt, azonnal a számítógépemhez ültem, hogy megosszam a világgal ezt az örömhírt.


MI HÁT EZ A NAGY TITOK?

Az emberek attól szenvednek, hogy rohannak, helytelen életmódot folytatnak, nem megfelelően táplálkoznak, elhíznak vagy csak elgémberednek a sok üléstől, s végül, amikor a mozgás mellett döntenek, akkor nagy bakot lőnek. Túlhajszolják magukat, s a szakszerűtlen edzés nemcsak, hogy károsítja az egészséget, de még csak nem is fogy az illető. Néhány hónapos önsanyargatás után újabb kudarcélménnyel menekül az egészséges életmódból azzal, hogy nála semmi sem működik, még fogyni sem képes. Csépke Imre barátom azok számára, akik mosolyogva szeretnének egészségesek maradni, fogyni és rácsodálkozni a világra most jó hírrel szolgál.


AZ EDZŐ TÖRTÉNETE


Imre gyerekkorában évekig atletizált, majd fiatalon áttért a sífutásra, amit versenyszerűen űzött. A mozgás és az edzés a vérévé vált. 1979-ben, mesterével és egy jó barátjával megalapították Nandafalvát az alföldi tanyavilágban. Sportigényét a tanyai élet maximálisan kielégítette. Ökrökkel dolgoztak, szénát gyűjtöttek, biokertészetet csináltak. És közben titokban, hiszen a nyolcvanas évek elejéről beszélünk, a bhakti-jóga nemes ösvényét egyengették. Nandafalva ma már a balástyai tanyavilágban fekvő komoly komplexummá nőtte ki magát: gyönyörű templommal, indiai szentélyparkkal, jógakolostorral, rendszeres jógahétvégékkel, képzésekkel.


HOGYAN VÁLT IMRE NORDIC WALKING EDZŐVÉ?
Amikor Imre sífutó múltjával először találkozott a Nordic Walking-gal, majdnem úgy járt, mint Archimédesz a Heurékával. Úgy kellett lefognunk, hogy ne tűnjön el örökre a tanyavilág sűrűjében. És aztán évekig zakatolt az agya. A nagy találmány bevezetéséhez elvégezte Nordic Walking edzői képzést, így Magyarország hiteles Nordic Walking szaktekintélyévé lett. És most jön a forradalom: edzéseit zseniális módon kombinálja a sok évezredes óind bölcselettel és filmbe illő élettörténetének tapasztalataival.


"FITTEN EGY ÉLETRE: A MOZGÁS ÉLET - AZ ÉLET MOZGÁS"
A Nordic Walking kifejezés jelentése északi gyaloglás. A sífutásból kialakított, speciális bottokkal végzett gyaloglás, amely az úszáshoz hasonlóan az izmok több mint 90%-át megmozgatja, erősíti.
Kíméletesen, mégis hatékonyan javítja az állóképességet. Javítja az anyagcserét, tartós fogyást biztosít, gyengébb fizikum esetén erősít. Hatékony stressz oldó, az öregedés folyamatát lassítja. Erősíti az izmokat, a csontrendszert, a tüdőfunkciót. Kedvezően hat a szívaktivitásra, a hormonális változásokra, és a testzsír egyensúlyra. Fizikailag aktívnak lenni öröm és egészséges is.



EDZÉSTERV

Előzetes személyes, telefonos vagy e-mailes egyeztetés alapján bármikor, bárki kapcsolódhat az alapképzéshez vagy az edzésekhez.
Új érdeklődők részére négyórás, egynapos tanfolymunkat javasoljuk, melynek ára 5900 Ft/fő, 14 év alatt 3000 Ft.
A haladó edzéseket a Nordic Walking alapjainak ismeretében javasoljuk. A haladó edzések célja nem az oktatás, hanem a bottokkal már bánni tudók örömteli és kondiciójuknak megfelelő edzése és technikájuk csiszolása. A haladó edzések időpontjai: szombaton és vasárnap Nandafalván; kedden, csütörtökön Szegeden.


RÓZSA SÁNDOR TANÖSVÉNY - lassan, de biztosan


Kedden, vasárnap négyórás tanfolyamok.
Tudni kell, hogy Rózsa Sándor a balástyai tanyavilágban is betyárkodott. Egyik tanyánk mestergerendáján még fokosának nyoma is látható. A hírhedt betyárról az a hír járja, hogy igazságos volt, de betyárkodott olykor. A Rózsa Sándor túravonal a nagy betyár utáni kutatásra indul, de a csoport tagjai időnként összekacsintanak, kissé lazítanak, meghallgathatnak egy-egy indiai tanmesét. Bár Rózsa Sándort sosem látták, azt beszélik, hogy feltűnik néha a balástyai tanyavilágban.


NYÚLLAL, BOTTAL, NÁDI SPORTCIPŐVEL... - nyúlkergetés haladóknak


Szombaton, kivéve a hónap első szombatját.
Minden évszak gyönyörű, legalábbis a tanyavilágban. A hangosan rikácsoló fácánok, kergetőző nyulak, meglepetésszerű őzvonulás, vadludak és megannyi állat. Azonban a "Nyúllal, bottal, nádi sportcipővel...' edzéstúrát nem a szemlélőknek találtuk ki: csakis a haladóknak!
Ára: 1200 Ft/alkalom

Írta: Leveles Zoltán
Cikk eredetije: itt


Nordic walking - kapcsolat: Csépke Imre 06 30 22 86 679


4 megjegyzés:

Lívia írta...

Már gondoltam rá, hogy kipróbálom sétáimhoz, mert a felsőtestet is jól megmozgatja. Nálunk sok német turista közlekedik botokkal, ők nagyon szeretik.Ráadásul itt ahol élek mostanában indult NW edzés. Bár, én sétálni csak egyedül szeretek:)

Renata Kalman írta...

Sofia!
Én eddig konditornáztam itthon, meg ugye a jóga ászanák (testmozgás oldalról szemlélve).
Nem tudom, hogy mennyire terhelné meg a derekat ez a botos gyaloglás, uis a héten "sikerült" csatlakoznom a derékbecsípődéssel küszködők táborához...

A magányos sétákat abszolút megértem. Nekem is max. olyannal esne jól, aki nem beszél :)
mert egyébként nem séta lesz belőle, hanem mászkálós beszélgetés.

erős ildikó írta...

Hallottam már róla, de nem sokat. Most elovastam a cikkedet. Az jutott eszembe, hogy én a nomádporta környékén csak egy bottal próbálkoztam még, mert rossz az egyensúlyérzékem, s a gödrös, köves, hegyes-völgyes szakaszokon úgy volt könnyebb. Persze ez egész más...érdekes lenne kipróbálni.
A derékbecsípődés - úgy tudom - hosszú és fájdalmas folyamat. Jobbulást kívánok!

Renata Kalman írta...

Napmátka!
Azt mondják, hogy sokan legyintenek, hogy mi ebben a nehéz, aztán mikor kipróbálják minden kis izmukat érzik...

Igen, a derekam azóta valahogy nem az igazi. De nem tudom az emelgetést kiiktatni, viszont van egy-két technika, hogy miként lehet kíméletesen emelgetni.

Related Posts with Thumbnails
 
Lét-tudatos konyha - by Templates para novo blogger