Kertész napló 1.

2008. augusztus 4., hétfő

Még tavasszal talajtakarást csináltam, tekercsben kapható fekete anyaggal. Nem műanyag, hanem környezetbarát, szövetszerű típussal. A sorközök kapálásának megspórolása volt a cél, mert így sem tudom kellő alapossággal karbantartani a kertet, s legalább az ágyások köze és a közlekedő ösvények szabaduljanak fel. Hogy miért nem természetes takarással azaz pl. szalmával, fanyesedékkel tettem mindezt? Ennek magyarázata az, hogy azt könnyen fújja a szél és nem akartam, hogy az egész udvar ezzel legyen beterítve. A tekercses anyagot méretre szabtam, majd némi földdel megszórtam a széleit, hogy ne vigye el a szél.


A magasított ágyások közti ösvény


A művelet sikerességét inkább a pozitív oldalon könyvelhetem el, mert ugyan a gaz olyan életképes, hogy helyenként kinő az anyagon át is, amit ráadásul nehéz kirángatni a sűrű szövés közül. Másrészt a takaró teljesen a földhöz lapul és lassan beledolgozzuk a talajba, azzal egyneművé válik (úgy nézem tavaszig ez le is folyik), majd lassacskán tetejére kerül föld is, azon pedig máris vígan nő a gyom. A takaróanyag két szélén pedig szintén sorjáznak a gyomok. Itt-ott fel is hasadozott (ezen látszik is, a zsályabokor közelében).


Balról a szőlő, jobbról egy kis zsályabokor és a csicsóka


De összességében véve mégis munkamegtakarítást jelentett. Ez lényeges, mert a Kicsik nemigen szeretik, ha huzamosabb ideig olyan munkát végzek, amiben nem tudnak aktívan részt venni és ráadásul közben nem tudom felvenni őket. A hordozókendő elvileg szóba jöhet/jön, no de kettővel? A bab, borsószedés, fűszerezés (vagyis az inkább betakarítási munkálatok) tetszenek nekik, mert ezt tudják ők is csinálni.

A délutáni gazolás közben forgattam le a fenti gondolatmenetet és arra jutottam, hogy tavasszal újra beruházok néhány tekercs ilyen anyagba (mert olcsónak éppen nem mondható).


A kert hátuljában immáron négy komposztláda sorakozik. Ebből három terepszínű műanyag (zöld) és van egy ketreces drótfalú, házilag készített is, de ebben nem akart lebomlani a beleszórt anyag. A műanyagok fedelesek (igaz kevésbé környezetbarátak) viszont elég jó hatékonysággal működnek.

Ide kerül a konyhai zöldség, gyümölcshulladék, tea-, kávézacc maradvány, bizonyos újrapapír és főleg a kerti gaz, az ősszel lehullott levelek. Nem tesszük közvetlenül bele a nagyobb ágakat, mert nehezen bomlana le, ezt a férjem felaprítja és így kerül ide.



A komposzt talajjavító hatását már arról is lemérhetjük, hogy a ládák környékén extra kövér fű nő :)


0 megjegyzés:

Related Posts with Thumbnails
 
Lét-tudatos konyha - by Templates para novo blogger