Bodzavirág-szörp

2009. május 25., hétfő

Lassan már csak sereghajtó vagyok, mert rengeteg blogban láttam már eme, kinek-kinek saját receptje szerint készülő, illatos italt, ami ráadásul gyógyhatással is bír.


Annak idején Bokor Katalin receptjét követtem, a Befőzés cukor nélkül? című könyve alapján.

Eleinte mézzel készítettem, eltevésre is, de mivel a forralás tönkreteszi a mézben lévő értékes anyagokat, ezért mostanság mézzel csak friss fogyasztásra készítek. Amit télire palackozok, abba cukor kerül.


Bodzaszörp-ivók


Az eltevés módszere a szintén Bokor Katalinnál olvasott két celofános megoldás. Ezt ma már kizárólag az italok eltevésénél alkalmazom.


Hozzávalók:

3 liter víz
24 db bodzavirág fej
50 dkg méz
1 citrom
1 tk citromsav


Elkészítése:

A tiszta helyről származó bodzavirág-fejeket megrázogatom, a bogarak eltávolítása miatt, majd mosás nélkül (hogy benne maradjon a virágpor) beleteszem a vízbe és hozzáadom a többi hozzávalót.
Naponta többször megkeverve másfél-két napig hűvös helyen állni hagyom. Melegebb helyen könnyen megbuggyan, nekem egy adaggal sajnos idén ez történt.

Leszűröm és felfőzöm az italt. Még forrón, tölcsér segítségével, az előkészített üvegekbe töltöm.

Az üvegeket előzetesen vagy alaposan elmosom vagy lehetőség szerint kifőzéssel csírátlanítom (az utóbbi időben ez nálam elmaradt, de szerencsére nem volt ebből probléma).

A két celofános módszerrel zárom le az üvegek tetejét, ennek menete:

A celofán egyik oldalát vizes ecsettel benedvesítem, majd vizes felével lefelé az üvegre teszem. Befőttes gumival szorosan rögzítem. Kevés nátrium-benzoátot szórok a celofán tetejére. A másik celofánt is szintén benedvesítem és nedves felével felfelé ráteszem. Ezt is rögzítem befőttes gumival. Így a tartósítószer (nátrium-benzoát) a két celofánréteg között helyezkedik el, s nem érintkezik az élelmiszerrel.

Ezt követően az üvegeket rögtön meleg helyre teszem, vagyis szárazdunsztolom. A meleg hely nálam egy erre a célra kialakított láda, ami takarókkal, plédekkel van kibélelve.
Fogyasztáskor a szörp tetszőlegesen hígítható.




További ital receptek eltevésre:

Akácvíz télire
Palackozott szőlőlé

Frissen fogyasztható italok:
Akácvíz
Orgonavíz


A gyógynövénylexikon szerint a bodzavirág (Sambuci flos) gyógyhatása:

Meghűlés, hurut ellen izzasztó és köptető hatású. Csillapítja a köhögést. Enyhe hashajtó és vizelethajtó, ezért este nem célszerű nagyobb mennyiséget fogyasztani belőle.

5 megjegyzés:

erős ildikó írta...

Ezt a szörp-változatot már csak jövőre próbálom ki valószínűleg, idén lusta voltam a szörpre. Remek a kép a lányokról megint!!

duende írta...

De édesek! :)

És megint új "ruhád" van! :)

Milene írta...

Édesek a lányok! Látszik, hogy ízlik nekik a szörp:)Klasz a blog új ruhája!

Palócprovence írta...

Annyira a lányokra koncentráltam (tündériek!), hogy észre se vettem volna az "új ruhádat", ha Duende nem írja.:)

Renata Kalman írta...

Napmátka!
Lusta? Ez húzzuk ki, aki házi orgonafagylalt, balzsamecet, meg ilyen témákban utazik, meg a lakása egy illóolaj-lepárlóüzem illatában úszik és tobzódik az újabbnál újabb ötletekben az egy biztos, hogy nem lusta!

Duende!
Már elnyílt az orgona, meg kicsit sereghajtó vagyok mostanában.

Citromfű!
Köszi!
Szerencsére nem szoktak hozzá a bolti dolgokhoz, csak néhány dologban.
Olyan jó még, hogy itthon vannak...

Palócprovence!
Eleve adott, hogy egymás játszópajtásai, de napjában többször van sírás-vita, aztán rögtön ki is békülnek. Nagyon kötődnek egymáshoz.

Related Posts with Thumbnails
 
Lét-tudatos konyha - by Templates para novo blogger